Semmi sem lehet annyira felemelő, mint amikor a politikus belelát a lényeg velejébe, mi meg az ő veleje lényegébe. Bizony. Einsteini gondolatok visszhangoznak a parlament hűvös kövezetén, mikor a nagy tudású magyar képviselőelit mondja bele a kamerába, hogy kell-e több napsütés vagy sem. Így pompázik a szinte teljes magyar pártpaletta, és rögtön meg is nyugszom, hogy jó kezekben vagyok. Finom és otthonos az állam oltalmazó öle, csak egy kicsit izzadságszagú.

Most nem arra próbálok célozni, hogy az Őszi chanson (Chanson d’automne) valójában egy bizonyos Verlaine műve, mert arról lehet itt inkább szó, hogy a Mikola úr bizonyára úgy gondolta, Tóth Árpád annyira jól fordította le a verset, hogy az az eredetit magasan felülmúlja, például a csak mély magánhangzókat tartalmazó, a képviselő úr által is idézett első versszak lévén/miatt/(fieszta). Ha pedig mégsem így gondolná, akkor is, kit érdekel, tévedni emberi dolog.

A politikus is ember

Onnan látszik ez, hogy tévedni, azt tudnak. Mert vajon mit jelenthet az a fránya időzóna, és mi is történne, ha megugranánk? Ráadásul pont Románia felé? Miért is csatlakoznánk mi bárkihez? Há’ nem a nyugatra tartunk, ecsém!

Legalább egy lenne köztük, aki visszakérdez, hogy ő ezt nem is érti, mert azt elvárni, hogy leessen nekik ennél több, már tényleg egyházi hatáskör. Belegondolni, hogy a ma délután ötórai nap sugarai ugyanazok lesznek akkor is, ha mi átnevezzük azt a pillanatot délután hat órára, az phúúú, az ilyen akadémiai bravúr ám. Olyan fény nem csillan minden sarkában a parlamentnek, ami ilyesmire ráviláglik.

Meg lett tanítva a párttréningen, hogy nem tesz jót, amikor bután néznek a kamerába, úgyhogy bármi történik, tessék válaszolni, legfeljebb nem arra felelnek a politikus urak, ami kérdezve lett. Vagy lesz, időzóna függvényében. Mert a délutáni fiesztát(!) nem menő ám estére tenni, bele a sötétbe, az ő fejébe neki. Már mennének is megszavazni a több napsütést és a jókedvet, aztat ő támogassa.

Vagy a másikak meg nem szavaznák meg, mer az öncélú beavatkozás a természet rendjébe. Felborítódnának a prérifarkasok biológiai órái, ha mi egy órával rátekerünk, őszerinte. Nem nyílik majd a virág, meg ilyesmi. (Egyébként óraátállítás hamarosan!) És mennyire rendben van, hogy legalább ebben egyetértenek az olyanok az amolyanokkal. Csak az egyiknek a természet rendje a vesszőparipa, míg a másiknak az a véleménye, hogy a Jóisten megszabta napjárást átalakítani az durva normaszegés.

Igaza van! Anómia*, az! Meg antidepresszáns tévé, és vidám színes fények.

* a társadalmi viselkedést meghatározó normák meggyengülése, az élet értelmének elvesztése, elmagányosodás, előtérbe kerülő deviáns viselkedésformák.