Mára túl vagyunk a Jézuska felköszöntésén. Lassan emésztésünk is felveszi az ünnepi ritmust, és kiismerjük a Jézuskától kapott temérdek földi gyönyört. Jövőre már megint jobb lesz, hiszen a frissen birtokba vett javak könnyebbé, szórakoztatóbbá teszik a hétköznapjainkat.
A Jézuska szempontjából pedig ez egy olyan születésnap, ahol az ünnepelt hoz ajándékot, ezért érzéketlenség lenne nem gondolni arra, hogy kicsit azért szívás lehet megbecsült mitikus figurának lenni. De azért az isten éltesse! Sokáig.
Karácsonyi elmetorna
És erről jut eszembe! Mármint arról, hogy szívás lehet megbecsült mitikus figurának lenni. Volna itt egy hangyányi probléma. Ugye a szüzsé szerint megszületett a kis Jézus, amit népileg azzal egészítünk ki, hogy visz mindenhová ajándékot, karácsonyfát, így biztosítandó az ünneplés méltó kereteit. Mármost a Jézuska a következő isteni sugallatnak engedelmeskedve ajándékozza meg a lakosságot. Csak oda visz fát, ahol saját erőből nem tellett rá. Vagyis, ha a fa alá beparkolt a benzines terepjáró, akkor oda már nem kell több, ellenben ahol nem volt fa sem, oda legalább teremt egy szép díszeset.
Ám hazaérve hirtelen kikristályosodó dilemmával kerül szembe a Jézuska. Ugyanis feltűnik neki, hogy a királyok hoztak mirhát meg egyebet, de sehol egy karácsonyfa. Látja, hogy még nem teljesítette feladatát, hiszen nekik nem tellett rá, így gyorsan oda kéne egyet teremteni az isteni sugallat szerint. De mielőtt hozzálátna, egyszer csak az is eszébe jut, hogy ha ő növeszt a jászol mellé egy szép fát, akkor olyan valakit fog megajándékozni, aki tud saját erejéből fát állítani.
Jézus kerek szemmel felnéz az atyára (magára), és kérdően széttárja karjait: „miféle sugallat az ilyen?”