A tápanyagelvonás tegnap vette kezdetét. Mára átgondoltam újra, vajon egészséges-e, amit művelek kifinomult szervezetemmel. E mély töprengésre okot adó tünetek kellemessége egyértelműen elmarad attól, amiért eredetileg ringbe szálunk (szállok) a makacs lipidekkel. Mert elvileg kellemesnek kéne lennie az egészségesebb étkezésnek, de nem az, és mondom, gyanús tünetek jelentkeztek.

Az egyik ilyen keretbe is foglalta gondolatmenetemet. Egy jó fajta, masszív székrekedéssel vette kezdetét a fogyókúra no. 60. Jobban mondva ez az első nap vidám estéjén történt, mikor még semmilyen elvonási tünetre nem számít a gyanútlan fogyókúrázó. Nem szívesen árulnék el műhelytitkokat arra vonatkozóan, hogyan is "lendül" a szó "szoros" (ide kívánkozott volna egy másik szó) értelmében túl ezen az ember, inkább legyen elég annyi, hogy jól vagyok.

Vidám, és könnyed reggelivel kezdtem a délelőttöt, ami a lelkiismeretemre sem volt rossz hatással. Három magvas szendvics és két alma. Tökre elég volt. Nem hiányzott más, tényleg.

Az ebéd is fincsa volt. Két tányér leves, és hasonló mennyiségű (dupla) lecsó in tarhonya, ami az egyik legjobb dolog a világon. Elismerem, ez egy hangyányit túlzásnak tűnhet, de nálam még belefér. Evolúciós alapon kívántam meg utána azt a négy szem barackot is (összesen egy kiló).

A vacsora kimerült úgy másfél kiló görögdinnyében, azt ennyi.

Meg vagyok elégedve magammal. Meg a külsőmmel is, ez az egész felhajtás csak a bosszantó tartományba szökött bmi (body mass index=testtömeg index) miatt van.