Gyerekkoromban fizikus akartam lenni. Tényleg. Azt hittem, azok mind kimennek az űrbe, és ott tapasztalnak valami furcsát, amitől ők is furcsává vállnak, és képtelenek a társadalmi beilleszkedésre. Vonzónak az első részt tartottam, meg tetszett a Mézga Aladár nővére a mesében. Hiába, akkor még nem éltük a hentaik korát.
((Hentai (hentáj): japánul 'abnormális' vagy 'perverz', általában nyugaton pornografikus vagy erotikus animét értik alatta. Japánban ezeket Poruno vagy Ero címen keresik. Pl.: Moon Light Lady))Mára tudom, hogy nem lettem, és nem is leszek fizikus, és az is kiderült, hogy e kitűnő hivatás nélkül is el lehet hidegülni, elég hozzá nőni egy kicsit. Persze van némi párhuzam a „felnőtté” válás, és a fizikussá válás között. Mind a kettő azért történik, mert csak úgy lesz értelme az életnek. Ez a metamorfózis a feltétele egy olyan világ folyamatos létezésének, amiből kiábrándulva válik az ember fizikussá/felnőtté.
Mikor már tudtam, hogy anyuék hozzák az ajándékot, akkor is elfordultam, hogy meglepetés legyen, meg igényeltem a csengettyűt, mert az is olyan meghitt. Nem hibáztattam a Jézuskát, amiért nem jelenik meg önálló lényként, és csillogtatja be a mindent. Kiderült, hogy ez nem így működik. El lehet maszatolni a mechanizmust azzal, hogy szimbólum, és a jó cselekedeteink jelentik a Jézuskát, meg hasonlók, csak az nem méltó annyira a fizikussághoz.
Mert a fizikusság kvintesszenciája pont abban rejlik, hogy egy szép nő szép lábát észrevéve megállapítja, hogy arról a fény verődik vissza gyönyörűen, hogy a magas sarkú miatt megfeszült vádli az elsődleges oka az optikai kívánatosságnak. Mindent levezet a létezés legalapvetőbb, legigazabb szintjére.
Mikor az arcomban fú a szél, akkor az arcom alakja leírható egy számmal (légellenállási együttható/Cw-érték/alaktényező). A fizikus nevet ad minden létezőnek, méghozzá olyat, ami nem rendelkezik irodalmi értelemben vett többletjelentéssel. A Hertz az 1/second, és kész. Akár tetszik, akár nem, a világ belső rendje, a legcsupaszabb törvényszerűségek szintje mentes minden szentimentális érzelmi fűtöttségtől, emberies melegtől. A felszín alatt minden fekete.
Igazság szerint ezt mindenki tudja, aki felnőtt, nem csak a fizikusok. Ékes bizonyítéka ennek a karácsony. Mert bizony, karácsony nem is lenne, ha hinnénk a Jézuskában. Ha annyira komoly, hogy ő a kezében hozza majd a fát, meg a szép ajándékokat, akkor nem készülnénk mi fával mag szép ajándékokkal, és semmi kétség, nem lenne fa meg szép ajándékok.
Érdekes, hogy pont azért létezhet karácsony, mert nem hiszünk benne.
Az élet fő paradoxona, hogy a szentség csak akkor marad életben, ha nem hiszünk benne.
Valójában erről is szól a Diétás énblog (véletlenül sem holmi SchubertNorbiságról). Időről időre le kell mondani igen finom nyalánkságokról, Jézuskáról és másokról, mert a túl sok megárt. Ha igazán hinnénk, akkor nem tennénk semmit a saját sarunkban pacsáláson kívül.
