Nemrég megint megnyilatkoztam fallikusszimbólum-ügyben. Valamire rájamondtam, hogy az már megint azt szimbolizálja. Konkrétan az történt, hogy Nagyszalontát (Arany János szülőhelye) hasítottuk keresztbe kirándulóbuszunkkal, és megláttuk a Toldi nevű ivót, mire én elkezdtem érdeklődni a kihelyezett petrencés rudak helyzete felől, hátha belátható, mivel is mutatta igazából Toldi az utat Buda felé. Meg előtte voltunk Temesváron, ahol láttuk Kós Károly emlékét, kinek is egyik művében (Varjú nemzetség) két szimbolikus jelentéssel megtámogatott férfi szereplő van. Az egyik a táncos lábú Maksai, a másik a kést kiválóan forgató Varjú Gáspár. Ugye nem kell magyaráznom, hogy a műt ismerő nők 100%-a a Varjút szeretné párjának! (Ezt közvéleménykutattam ki!!! Valid meg visszakereshető.)

 

Szóval felmerült a kérdés, hogy nem velem van-e baj, esetleg. Hogy talán én látom bele mindenbe a szexuális utalást, mert mindenbe azt keresem.

 

Természetesen nem.

 

Az igazság az, hogy a szexualitás van ott mindenben, és ha ott van mindenben, akkor már csak nem bűn meglátni. Nehogymá ne mondhassam meg Kalevipoeg (észt eposz főhőse) kardjáról, amit úgy választott ki, hogy még az üllőt, amin kovácsolták azt is széjjelhasította vele, hogy az fallikus szimbólum!

 

És igen, ezek a jelentéstelítő apróságok ott vannak minden műben. Plusz árnyalatot adnak egy ábrázolt személyiségnek, és ezek az árnyalatok központi jelentés- és értelemképző erővel bírnak. Mert a pina és a fasz az annyira fontos az emberiség történetében, hogy azok szakadatlan találkozása nélkül már nem is lennénk. Ez az egyetlen magyarázat arra, hogy élünk. Az elektromosságban is az a lényeg, hogy kell a pozitív meg a negatív töltés, aztán két lehetséges út van:

1, vagy annyira nagyon megnő a feszültség (potenciál!), hogy a köztük lévő távolságot (vagy bármilyen szigetelő közeget!) áthágva megtörténik a kisülés,

2, vagy annyira közel kerül egymáshoz a két töltés, hogy áthágva a köztük lévő távolságot (a legideálisabb közelség esetében zéró) megtörténik a kisülés.

Gondoljunk csak a villámra!

 

DE eljött az ideje, hogy bemutassam ezt egy irodalmilag kevésbé értékes, ám mélységek tekintetében versenyképes művön keresztül is.

 

Elemezzük az Ámokfutók által kreált Szomorú szamuráj című 90-es években született hatalmas sláger szövegét, és figyeljük meg a klip képi világának a szöveggel harmonikus, és szimbiózisszerűen egymásra épülő rétegeit! Evégre is értelme nemcsak a Kispálnak lehet.

 

A nyitányban a fekete-fehér városi képbe gyalogol bele egy szamuráj láthatóan 14. századi szerelésben. Ez viszont senkit nem zavar. Az emberek mennek munkába, át a zebrán, és szürkék maradnak. Bármilyen furcsa is, a szamuráj része a tömegnek. Nincs más színe, csak a kardok okoznak feltűnést, de azok is csak nekünk, befogadóknak. Persze felcsendül a „sláger”!

 

Vágás után egy lepedővel takart nő hever előttünk, és a kép is színessé válik. Így bontakozik ki az alaphelyzet. Valami lesz a feltüzelt csaj és a szamuráj között!

 

Némi vonaglás után végre Kozsó és társa is felkerülnek a képernyőre, hogy 0.38-nál felhangozzon az:

 

 

Újra vonaglik a szőke csaj, és énekli (igen, tudom, hogy az más hangja, csak most nem bonyolítom tovább!) a refrént:

 

 

 

 

Végre kapunk egy jellemzést a szamurájról. Mesemondó, nagy király. Ráadásul már a róla szóló történet is mese, lévén „hol volt, hol nem voltba” van keretezve. Tehát ő a mesebeli mesemondó.

És akkor jöhet egy fókuszmondat, ami olyasmire utal, amit mások nem könnyen hisznek el:

A klipben ekkor férfiak nézik Kozsót, a mesélőt. Ez egyértelműen a péniszirigység megnyilvánulása, és innentől végre kezd letisztulni a kép.

 

 

 

A „versszak” zárása egyértelművé teszi, hogy itt elhangzott a szomorú szamurájság magyarázata (Ha jó, ha nem, ha muszáj: Hívjatok úgy: Szomorú szamuráj!)

 

Újra refrén többször. Közben a csinibaba is magához nyúl (lassan mindenki!), és 2.00-tól gyorsulnak a vágások a szamuráj, a csaj, és a városi szamuráj képe között. Ráadásul 2.45-től elkezd kibontakozni a szamuráj személye öltönyben, nyakkendőben. Már biztos a szimbólum, a mögöttes tartalom egyértelmű. Párhuzam selyemfiú és japán harcos között. Mindketten a kardjukkal dolgoznak!

Nagy Őként lép be a többiek közé az eddigi szamuráj (2.27). A vonagló csaj most ruhában van, de eláll a lélegzete.

 

 

 

 

3.06-nál a kettyintést sugalló képsorok közé beszalad Kozsó kivont karddal, így felállítva a párhuzamot harc és szerelmeskedés között, melynek végén halál és beteljesülés vár mindenkit, ugyancsak párhuzamosan.

 

Már csak a selyemfiúságot kell kibontanunk, de ez egyszerű. A hősnek a hétfejű sárkány széttépést rögtön kifizették. Készpénzben. (Zsoldos harcos, mi?!)

 

Végül az érthetetlen hülyeséggel zárul a szám, így keretbe foglalva teljes művet, és feloldva a szimbólumbeszédet is. Visszatérhetünk az elsődleges, denotatív jelentések szürke világába a kitekintés után.