"Don’t take away my shine
My shine is all i have"
(Daniel Lanios – Fire)

Tegnap/ma vágytam megnézni a meteor/csillaghullást. Ugye ezek valójában apró meteoritok, amik elporladnak légkörbeérkezéskor, és régen sem csillagok voltak, hanem mondjuk üstökösök (e rajnál például a C/1490 Y1) meg esetleg kisbolygók (esetünkben nagy valószínűséggel a 2003 EH1 jelű), amik mára széthullottak. Persze azon túltesszük magunkat, hogy ezek nem csillagok, csak had kívánhasunk valamit/valamiket!

A most elvonult meteorrajnak nagyon szexi neve van: Quadrantida. Megkívántam, na. Szóval Quadrantida lehetőséget adott volna egy csomó kívánságra, de végül nem mentem el közvetlen alá kéregetni. Egyrészt elálmosodtam, másrészt ahhoz körülmények is kellenek, hogy az ember meteorrajt mustrálgasson. És nem az a 16 fok (mínuszban) zavart elsősorban. A fényviszonyok az érdekesek. Ugye nem jó, ha nagy a hold és erősnek mutatja magát éppen, az sem jó, ha nagyvárosból nézzük, mert ott is sok a fény, de ami kurvára a legrosszabb — ha nincs felhő, mert az mindennél sokkal rosszabb —, az a köd. Mert lehet nem a hold felé nézni, meg ki lehet kocogni a közvilágításból, sőt elvileg a köd fölé menni sem olyan nagy kunszt, de kellő lustasággal ellátva ilyen kihívások legyőzésének nem leselkedek neki hajnalban, pedig meleg éppen nem volt.

Szurkolhatunk azért, hogy a sok nagy fény ne vakítsa el az izgalmas kis fényeket, erre a köd eltakar mindent.

Már kívánni sem lehet?