“today we withhold porn, tomorrow it's clean bandages.”

Diétás énblog - Idiet

A polifenol nyomában

2009. február 22. - Bbundi

Nagy valószínűséggel életem utolsó előtti kommunikáció szakos konzultációs hétvégéjét töltöttem el a helyzetnek megfelelő vidám hangulatban. Írnám azt, hogy volt egy csúcspont, de nem lenne igaz, mert a végzős hallgatók száján megjelenő legszélesebb mosoly úgyis elárulja, hogy nem csúcspontok vannak, hanem bizony masszív fennsíkként emelkedik ki bármiből a médiatudománnyal való foglalatoskodás, és e masszív fennsíkból tud tovább domborodni minden szikrázó bölcsesség, így a csúcspontok tulajdonképpen a csúcsból való kiemelkedéseknek feleltethetők meg.

Egyik favoritoktató péeresítette (tulajdonképpen csiszolta) éppen gondolkodásunk hétköznapi mechanizmusait, mikor Erika, aki spirituálisan még a képzés magas ormaiból is messze kimagaslik, és látja az angyalokat, rémülettől összerezzenve kiáltott fel, hogy akkor neki azonnal mondja meg valaki, hogy mi az a polifenol, mert véletlenül elfogyasztott belőle 400 mikrogrammnyit. Pedig éppen a junior page hirdetési tarifákra rárakodó technikai költségekről volt szó, és éreztem magamban a péer ördögi vonzásának felerősödését, de azt annyira, hogy ha még két percig nem zavarja meg a koncentrációmat, akkor bármelyik kisnyugdíjast be tudtam volna fűzni egy világkörüli útra a megspórolt vizitdíjakból. Ám kizökkentett, és visszahanyatlottam a szervetlen kémia párájától könnyező hétköznapi válságba valóságba.

A polifenoltartalom egy zöld teát tartalmazó flakonon volt feltüntetve (rá vagyok szokva a mindennél vonzóbb határozói igenevekre), és eléggé elborzasztó, milyen pocsék munkát végeznek a máskor dinamikusan hazug péeresek, hogy egy ártatlan lánynak reménytelen sikolyt kényszerítenek ki a torkából, csak azért, mert ott tüntetik ezt fel, ahol az egyébként károsnak vélt tápanyagtartalmat szokás, így a polifenol egy sorba helyeztetik olyan borzalmakkal, mint a szénhidrát vagy a kalória. Azok önmagukban is eléggé nyomasztóak, ha nem tudnák a címkedizájner urak.

Erikának nincs semmi aggódnivalója, mert a polifenol az egy antioxidáns, aminek csomó jótékony hatása van a szervezetre. Egyébként mire erről az érdekes anyagról megtudtam valamit, addigra átverekedtem magam olyan mondatokon, mint ez is: „A Quercetin a tumor-nekrózis alfa faktorra is hat és az interleukin béta 1 szintet is csökkenti.”

Ha nem látszódna, azért közlöm, ilyenkor el vagyok telve magamtól.

A bejegyzés trackback címe:

https://idiet.blog.hu/api/trackback/id/tr70959236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása