“today we withhold porn, tomorrow it's clean bandages.”

Diétás énblog - Idiet

A nagy csend krónikája

2009. július 24. - Bbundi

„If you listening to this you are the resistance” /John Connor in: Terminátor IV./

2009-ben megindult a futótűz. A XI. Kerület mintájára a VI. kerületben sem lehetett többé szeszt felszolgálni este 10 után. Sőt, a VI. kerületben semmit nem lehetett felszolgálni este 10 után. Előzménynek tekinthető még a közterületen történő alkoholfogyasztás tilalma, mely olyan hatékonyan védte meg a közerkölcsöt és a városi ember nyugalmát, hogy azonnal beterjedt a szórakozóhelyeken belülre. Bár a XI. kerületi példa azt mutatta, hogy a csend nem lett nagyobb, mivel a mulatni vágyók így az utcán lézengtek, a város bölcsei nem engedtek, sőt zéró toleranciát hirdettek.

Az ellenállás vége

A rendeletet következetesen, a legnagyobb könyörtelenség mellett tartatták be a kerület félintelligens, programozott elitharcosai. De bármilyen fegyelem is uralkodott, a mélyben mindig szerveződtek dekadens elemek.

Az utolsó ellenállót 2009. december 25-én hajnalban sikerült semlegesíteni.

Egy meg nem nevezhető vallási gyülekezésre szolgáló építményből ugyanaz év december 24-én valamivel éjfél előtt zajok szűrődtek ki. Bár egyesek szerint zsoltárokat énekeltek, az önkormányzat által a helyszínre vezényelt, esztétikumszűrővel ellátott mesterséges alakulat a teljes tartalomanalízist követően gospelgyanút jelentett. Az illegális ’karaoke’ csárdát körbezárták, hogy megbizonyosodhassanak a kivezényelt egységek a valószínűsíthető törvénysértésről.

Beavatkozásra volt szükség, méghozzá gyorsan és hatékonyan, úgy, hogy a kerületi lakók álmát semmi ne zavarhassa meg.

Helyszíni beszámolók szerint gyorsan zajlottak az események, ugyanis alkoholfogyasztásra terelődött a gyanú, és ilyen tényállás esetén életbe lépett a „szabad kéz” elnevezésű rendelet. Néhány másodperc múlva a kerület ügyeletes nindzsája szakszerű beavatkozássall semmisítette meg a helyszínen valószínűsíthetően ceremóniamesterként jelenlévő rendbontó kezében található kelyhet, mely alapos gyanúval tartalmazott illegális, bódító hatású italt.

Nirvána

Miután sikerült a törvényt betartatni, minden megváltozott. Más városok is követték a kerület forradalmának példáját. Beköszöntött az ezer éves öntudat kora.

A zajos, füstös kocsmákat sakk-klubok váltották fel, miután sikerült piacra dobni a sorozatgyártott atomórákat, melyek tompa kattogás nélkül mérték az időt. Széles körben elterjedtek a puzzle körök, ahol a kikapcsolódni vágyók cserélgethették és mutogathatták kirakósaikat egészen déluán fél ötig, a megújított csendrendelet értelmében.

Móksa*

Ám a teljes csend beköszöntére még várni kellett. Az utolsó rigót 2016-ban sikerült kézre keríteni, míg a macskák génkezelése 2019-ben fejeződött be, és létrejött a hangszál nélküli, korán fekvő, domináns alfaj.

A legnagyobb kihívást az éjszaka jelentkező menydörgés jelentette a tudósoknak. A meteorológus társadalom nem tudott előállni egyetlen használható javaslattal sem, egyre-másra a hangszigetelt ablakokat hozták fel, de a kerületi tanácsosok és bölcsek nem mehettek bele ilyen megalkuvó kompromisszumba, aminek alapja az lett volna, hogy csend a lakásokba legyen, ne pedig a világon.

A megoldást a nagy hadronütköztető gyűrűje jelentette, amiből némi mágia segítségével olyan elektromágneses hullámokat lőttek ki, ami minden zivatart a Föld egyetlen pontjára szívott, így karámba záródhatott a megannyi portyázó égzengés.

Nem sokkal később a kerület bölcsei átvehették a jól kiérdemelt Nobel-nincszajdíjakat. Az ünnepségen hatalmas tömeg jelent meg.


Ováció nem volt.
 

*az anyagi világból való felszabadulás 

A bejegyzés trackback címe:

https://idiet.blog.hu/api/trackback/id/tr651266559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

akos1 2009.07.25. 10:30:36

Bbundi: Remélem meghalsz hamar.

Öreg Sam 2009.07.25. 10:36:15

Kifelejtetted a hangosan szeretkezőket!
Gégemetszés!

Valami 21.századi idiotizmus terjed,már vizsgálják a tudósok,orálisan,análisan,esetleg cseppfertőzés útján?

Ébresztőőőőő!

burian 2009.07.25. 10:47:37

Igeen! Igazad van! Éljen a bulii! A party! Mindenki más meg dögöljön meg! Dögöljön meg, aki aludni akar. Dögöljenek meg a gyerekek, a csecsemők, az öregek, a korán kelők. Mindenki. Viszont éljen a bulika! Jesz! Sőt! Yes! És sexy és party! Szóóórakozááás!!!

Seggfej.

Karnamantra 2009.07.25. 11:01:14

13 éve VI. kerületi vagyok, és mindkét munkahelyem VI. kerületi. Szerintetek hova fogok költözni, ha ezentúl egy - kutyaszarral és hajléktalanokkal sűrűn pettyezett - stúdiószobában kell töltenem napi 25 órát? Barcelonába vagy Londonba? Szavazz!

borovi 2009.07.25. 11:02:32

@Sylka: Nekem belőled van elegem, meg az ócska reklámodból.

Öreg Sam 2009.07.25. 11:10:37

Nem a szórakozóhelyeket kell bezárni,hanem a környékbeli éjjel-nappali üzleteket.
Kevesen tépnek be öntudatlanra egy nyilvános helyen sok forintokért.
Nekem elhihetitek,én is csináltam,mig le nem higgadtam."alapoztunk" a bóti piával,a kocsmában meg órákig nyalogattuk a "drága" sört.
Kinyilik a svájci bicska a zsebemben,olvasván a Velencei tó partjára tervezett kaszinó körüli balhékat-tiltakozásokat.
Pár eszement önjelölt környezetvédő demonstrál egy iszapos-nádas-susnyós mocsár érdekében,ami50 év mulva valszeg eltünik.
A kaszinó annyi pénzt termelne (rengeteg munkahelyet is),hogy abból bizvást lehetne a tó megújitására jelentős összeget forditani.
Valahogy nekünk szittya mélymagyaroknak mindig sikerül forditva felpattanni a magas lóra.Onnan lehet aztán előre nyilazni!

Bbundi · http://idiet.blog.hu 2009.07.25. 11:26:43

Ha véletlenül nem lenne világos. A csendrendelettel nem az a legnagyobb baj, hogy tenni akar a zaj ellen, hanem ahogy tenni akar a zaj ellen. Az nem játszik, hogy kicsit lejjebb kell venni a hifit, ha repednek az eblakok. A csendrendelet nem azt mondja, hogy legyél halkabb valamikortól, hanem hogy kotródj haza.

Öreg Sam 2009.07.25. 11:50:22

@Bbundi:
Nálad a pont!
Megint a kényelmesebb megoldást választották.
Egy papirt kiküldeni,ékes magyar megfogalmazással mégiscsak egyszerübb,mint a zombi parkolóőrök helyett egy zajmérő kommandót felállitani.
Aki bömbölteti a zenét fizessen,majd beletanul.
A lakóknak meg le kell nyelni a békát,ha belül maradnak a zajhatáron a kocsmák.
Ennyi.

összefogás 2009.07.25. 12:47:58

Jobbra csomagolunk, balra csomagulunk, az a lényeg, hogy az Index valahol napirenden tartsa szegény vállalkozók sirámait

összefogás 2009.07.25. 12:53:28

A zokogó vendéglátósok nem aggodtak a munkanélküli munkatársakért amikor a gépzene miatt kirúgták a zenekarokat, az éttermekből a hungarikumnak számító cigánybandákat, a mulatókból a dizőzöket, a mulatókból a szokásos műsorokat.Mennyi munkanélküli!!!!
Ezzel a mentalitással a háborúk a legjobb dolog, mert virágzik a fegyvergyártás.
Európát akarunk, le a hányásturizmussal!

gargoyle 2009.07.25. 13:01:05

kenyszerbagoly: en kerek elnezest de nem ciganyzenere tervezek mulatni ha hungarikum ha nem. de ha te es izlesbarataid eltartanak egy hasonlo helyet biztos vagyok benne hogy lesz vallalkozo aki megvalositja (:

Önjáró Talajgyalu 2009.07.25. 13:20:46

Mint azt mar elottem irtak volt, nem azzal van a baj, hogy csendet szeretnenek a lakok (bar azzal is bazmeg, egy ketmillios varos belvarosarol beszelunk, hol mashol legyen ejszakai elet, ha nem itt, de most ettol tekintsunk el), hanem AHOGY a naccsagosek eloadtak a parancsot. Egybol ez jutott eszembe:

[...]
Bekopognak az ablakon:
"Ne zugjatok olyan nagyon,
Azt üzeni az uraság,
Mert lefeküdt, alunni vágy."

... persze ez egybol magaban foglalta a reakciot is:

"Ördög bújjék az uradba,
Te pedig menj a pokolba!...
[...]

/Petofi Sandor: Falu vegen kurta kocsma... (reszletek)/

Ugy latszik, a naccsagosek mar regen jartak oskolaba, amikor ezt tanitottak. Pedig nem mai tortenet. (Szatmár, 1847. augusztus) Ja egyebkent pedig egy muveletlen bunko vagyok, en kerek elnezest!

zauberpferde (törölt) 2009.07.25. 13:55:54

@Önjáró Talajgalu:
Most akkor falu vége, vagy a belváros...?!

Kérlek tégy rendet a gondolatok között, hátha valaki nem érti, mit akarsz mondani.

BKV reszelő 2009.07.25. 15:25:41

Bbundi: greyhound mintájára: A vidéki kurva anyádat !
süti beállítások módosítása