4,3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.
4,4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. /Pál apostol második levele a korinthusiakhoz (2Kor 4,3—4,4)/

Bibliaóra ma sem lesz, de mindenkinek meg kéne néznie a Vakságot, még akkor is, ha alapjául José Saramago, Nobel-díjas író azonos című regénye szolgált, és azt nem ártana melléolvasni, arra meg ugye kinek van ideje. Filmkritikát már írtak egy páran, sikeresen karcolják a felszín puha legét, ezért az Idiet nem kritikát nyújt, hanem értelmez, segít, hogy úgy nézd a filmet, ahogyan megéri nézni.

Azon túl, hogy nekem élmény volt még a többszöri megtekintés is, úgy kerül az asztalra a mű, hogy hamísítatlanul képviseli és ábrázolja diétás filozófiánkat. Igazi aerobic az emberségbe vetett zsíros bizalomnak. Aztat meg szeretjük.

Story

Feltartóztathatatlanul szedi áldozatait a „fehér kór”. Mindenféle kísérő tünet nélkül beáll a vakság, amit lassan megkap mindenki. Az első betegeket elkülönítik, és magukra hagyják. Annyi ételt kapnak, hogy ne haljanak éhen, de mást nem. Katonák vigyáznak rájuk, és lőnek is, ha valaki eltéved (azt ugye vakon nem nehéz) és nem jó irányba csámborog. Az első beteget megvizsgáló szemész (Mark Rufallo) is idekerül, csakhogy vele jön felesége (Julianne Moore), aki nem szeretné férjét magára hagyni, pedig ő nem is vak. És nem is fog megvakulni.

Az elkülönítés annyira sikeres, hogy mindent a vakoknak kell megoldani. Ők osztják az ételt, ők tartják tisztán a környezetet, és egyáltalán, teljesen magukra vannak utalva, minek folytán, illetve annak rendje és módja szerint az egyik kórterem kisajátítja a kajaosztást, így kérhetnek a többi kórteremtől az ételért cserébe… szinte bármit. Meg is kapják.

Ennyi, tömören, a többit majd bontogatás közben.

Fehér vakság

A terjedő vakság különbözik minden eddigi vakságleírástól. Az élmény ugyanis nem az elvárt sötétség, ami ugye a fény hiányát jelzi, hanem a teljes fehérség (lásd: „fehér kór”). A fehér szín nem alapszín, az az összes szín keveréke. Tehát a fehér vakságot szimbolikus szintre nyilván az emeli, hogy nem az érzékelés hiányáról van szó, hanem arról, hogy mindent érzékelünk. Fénytanilag három állapottal állunk szemben. Az egyik a sötétség, ekkor nincs fény. A másik (legyen ez a hagyományos látás állapota), amikor prizma segítségével pirosra, kékre, zöldre, akármire bontjuk a (fehér) fényt. Míg a harmadik, a filmbéli vakság állapotának tekinthető eset, amikor nem bontjuk összetevőire a fehér fényt, nem válogathatunk különböző hullámhosszok között, hanem minden színt látunk egyszerre. A fehér, mint mondtam, mindent színt magába foglal, ezért szükségszerűen telítettebb, mint bármi más, fénytanilag.

Ezzel már elébe is mentünk a megvitatandó témának, miszerint a filmbéli vakok nem kevesebbet látnak, hanem sokkal többet, mint egyébként. Arról nyernek tapasztalatot, milyenek is ők valójában, amikor nem tudják befolyásolni külképüket (nincs prizma, ami csak azt engedi át, amit látni/láttatni szeretnénk). Nem számít a testhezálló ruha, a frissen mosott haj, a menő frizura, vagyis lényegüket veszítik azok a külső építőkövek, amelyekkel úgy tudunk létezni, hogy beleszólásunk van a rólunk megjelenő kép milyenségébe. A vakság segítségével elveszítik az emberek a tárgyakhoz fűződő kapcsolatukat, azok zöme használhatatlanná válik. És nem csak azt jelenti ám ez, hogy felszínre kerül a mocsok – persze azt is –, hanem olyan szereplők között bontakozik ki szerelem, akik között egyébként esély sem lenne rá. Az idősödő szemkötős (Danny Glover) például beleszeret a prostiba, aki látóként is sötét szemüveget hordott (később lesz jelentősége). A lány a film vége felé elkezdi ecsetelni, hogyan is néz ki, de az öreg leállítja, mondván, hogy azt szereti benne, aminek nincs neve, amit nem lehet látni, és ha visszanyernék a látásukat, akkor arról szeretné megismerni. Ugye az aki szép, az reggel is… Tehát tömören, többé nem kell smink a filmbeli szereplőknek.

Az elkülönítés

Marha jól ábrázolt az egész filmben (jó regényre épül), ahogy csődöt mond a civilizáció. Az első ilyen momentum, hogy a vakok kórtermeibe állandóan megy a tévé (egészen addig, míg az adót szét nem verik), amin bölcs politikus lát el mindenkit jó tanáccsal, és részletezi a meghozott intézkedés szükségességét. Tv nélkül nem könnyű politikusnak lenni, de a szerencsétlen vak meg nem lát, ugye. Ekkor már sejtjük, hogy milyen jól átgondolt állami intézkedések várhatóak, és tényleg.

Szép lassan leválnak a civilizáció áldásairól. Hiába talál ki a látó nő praktikákat, mint a vezetőzsinórok, melyek összekötik a kórtermeket, úgyis mindenki a padlóra fog szarni, ha ott éri a szükség (a regényben jobban kibontott az emésztőszervi megbetegedések elharapódzása). A megsérült autótolvaj sebe elfertőződik, és mintha üszkösödne is. Vagyis a kosz szépen nő és terjed, lévén szegény vak nem tudja kikerülni a folyosóra elhelyezett kakát.

Aztán vannak, akik ruha nélkül flangálnak, gondolják, úgysem látja őket senki. Mások mindenki előtt dugnak, hiszen azt gondolják, úgysem látja őket senki. Az intimitás mint olyan teljesen megszűnik.

A civilizáció leépülése lépcsőzetes. Először a látó nő elfelejti felhúzni az óráját, ekkor nem tudják többé mennyi a pontos idő, aztán meg kell szabadulniuk személyes csecsebecséiktől, ékszereiktől és minden egyéb használható kütyütől, hogy ételhez jussanak. Végül pedig a méltóságukat kell odaadniuk, szintén ételért. Konkrétan dugniuk kell a nőknek a 3-as kórterem lakóval.

A 3-as kórterem

Gondolom erre (is) gondolhatott a Mancs kritikusa, mikor leírta, hogy megjelenik a „Legyek ura-hangulat”. Golding (szintén Nobel-díjas író) regényében kórista fiúk zuhannak le egy szigetre – ha jól emlékszem–, ahol aztán jól visszavadulnak állattá, disznókat ölnek, majd egy kicsit egymást. Annak a regénynek is egyik kulcsa, hogy csak fiúk zuhannak le, és nő nélkül kell túlélniük.

És bizony, a hármas kórterem is nő nélkül marad. Cserébe van nekik egy rakás különleges ászuk. Az egyik ilyen, hogy kikiáltják a monarchiát, szemben a többi kórteremben működő képviseleti demokráciával. Ennek elsőre lecsapódó haszna, hogy nem fognak halottak elásásával bajlódni, inkább esznek, mert a kajából is többet vesznek el. Másik ilyen ászuk, hogy van náluk egy pisztoly. Azt elsütve átveszik az uralmat az ételen, és ők osztják, ahogy akarják. Először ékszereket kérnek, majd nőket. Ja, és van egy teljesen hétköznapi vak náluk, aki nyilván előnyben van, hiszen kitanulta az életet vakként, és a sok friss vak között igen jól eligazodik.

A kórterem királya érdekes figura. Két fontos tulajdonságát emelném ki. Az első, hogy az elkobzott körömlakkot magára keni. Kicsit travisodik, de hát úgyse látja senki, amennyire ő tudja. Végre lehet kicsit nyíltabban feminin, amit majd uralkodással kompenzál. A második tulajdonság, hogy ő az egyetlen férfi, akit akármikor mutatnak szex közben, állandóan csak szopat, nem dug. Nem meleg vagy ilyesmi, de ez, meg a körömlakk arra utal, hogy nem is az a macsó férfi. Amolyan kiéletlen komplexus bujkál a „király” elméjében, és most láthatjuk, milyen az, ha hatalmat kap.

(A minap a mozi nézőterén, még éppen csak vége lett a filmnek, egy politofétisben szenvedő csaj már fennhangon vázolta, hogy itten szembekerül a demokrácia meg a monarchia, és aszta! Igen, valóban, de a filmnek az csak egy túlmagyarázott epizódja, szóval ne tessék ennyinél leragadni.)

A látás fokozatai

Nagyon fontos jellemképző funkcióval bír a figurák eredeti, a vakság előttről származó látáskárosodása. Az átlagos vak fickóról már volt szó. Ő megtanult nem látni, és ennek itt hasznát veszi, de vannak még ilyen alakok.

Az egyik a prosti, aki sötét napszemüveget visel dugás közben, pedig az orvos nem kötelezte rá. Egyrészt ő rejtőzködik (ugye lélek tükre-dolog), másrészt azért kell neki, mert fura kéjencekkel szokott ágyba bújni, és nyilván szeretne kevesebbet látni belőlük. Ráadásul az ő szerepe mindemellett anyai is lesz. Egy kisfiúról fog gondoskodni, akinek nem találják a szüleit. Ad neki enni, mellette fekszik éjszaka, ha szükség lenne rá. A többiek nagyjából leszarnák, kivéve a látó nőt.

Egy másik eleve látássérült figura a szemtapaszos ember, aki viszonylag későn érkezik, és hírekkel fog szolgálni a külvilágból. Mivel eleve csak a fél szemét használhatta, ezért ő is olyan alak, aki jobban kiismeri magát. Az ő belső monológjait átmentették a regényből, és megtudjuk, hogy látó emberek ennyire nem kerülhetnek közel egymáshoz, mint ők vakon. Szinte szurkol is, hogy ne térjen vissza senkinek a látása. Vagyis ő nem a lealjasulást, hanem az összetartozást látja. Megjegyzem, szerintem a kettő összefügg. Ha van távolság az emberek között, ha magányosak, akkor nehezebben uralkodnak el az alapvető ösztönök, amik aztán nők megerőszakolásához vezetnek, meg szeretethez, egyébként.

Amit a szemünkkel nem látunk

Mikor kijutnak a karanténná átalakított elmegyógyintézetből, egy rakás beszédes és apokaliptikus kép fogad bennünket. Azon túl is, hogy mindenki megvakult. Arra gondolok, mikor a látó nő keresztülsétál egy templomon, ahol a szentek képein a szenteknek fehérrel van átfestve, a szobroknak pedig fehér kendővel van eltakarva a szemük. Ekkor a háttérben egy pap prédikál, méghozzá Pál apostolról. Róla annyit érdemes (röviden) tudni, hogy keresztényeket üldözött, majd elvesztette látását, méghozzá akkor, mikor megjelent neki az Úr. Ekkor bekövetkezik a Pálfordulás, vagyis keresztény üldözőből, a kereszténység terjesztőjévé válik, hogy kellően leegyszerűsítsem (vagy Mészöly Miklós regényében Saulusból Paulusszá lesz). Tehát van biblikus alapja is a történetnek, nem árt figyelni rá.

Idiet szempontból

Nekünk azért lehet fontos a film, mert mint mondtam fentebb, igen diétás darab. Minden az étel körül forog. És a dugás körül. Mert nemcsak a banditák dugnak, a többiek is, például a doki megcsalja látó feleségét a prostival.

A filmben szépen lecsupaszodnak az emberek, minden harc arra irányul, hogy megszerezzék az ételt. Aki megszerzi, az kérhet cserébe nőt, akármit. Akinek meg nincs, az odaadja érte mindenét, a nők a méltóságukat, a férfiak meg a nőiket, vagy ahogy a filmben mondják: a férfiúi önbecsülésüket. Nekik sem vidám, ha az asszonyon hempereg egy fél kórterem. De az ételről azért csak nem mondanának le.