A fejlődő országok lakosainak valamiért sok gyerekük születik, míg a fejlett országok lakosainak meg direkt kevés. Ezt a jelenséget sokszor körbevizelte már a társadalomtudomány, és a Holdig érne ezeknek az értekezéseknek a papírkupaca, ha összeraknánk.
Van bennük szó mindenféle tényezőről. Például a fejlődő országokban magas a halálozás fiatal korban, és ezt kiegyenlítendő többet szülnek a helyiek. Ez az alapvetés akkor okoz ugrásszerű népességnövekedést, mikor elkezd térhódítani az orvostudomány. Mondjuk minden harmadik megszületett gyermek meghalt 1 éves kora előtt egy olyan betegségben, amire egyszer csak lesz gyógyír. Ilyenkor nem mérséklődik a születések száma rögtön, hanem először mérséklődik a halálozások száma, és ebből a differenciából lesz a népesség számosságának növekedése.
Meg olyan érvek is szárnyra tudnak kapni, hogy a fejlett országok lakói a fenenagy jólétben úgy elvannak, hogy nem akarják a komfortot meg a plazmatévén nézhető pornót fölcserélni a családalapítás nyűgére. A tomboló elemi ösztönre meg tudunk gumit húzni, hogy az egyéb praktikákról már ne is kelljen szólni. Így a fejlettség annyit jelent, hogy mindent kiélvezhetünk következmények nélkül. Tudunk családtervezni! Mert mink okosak vagyunk!
(Például vannak még bőven olyan törzsek, ahol nem jöttek rá, hogyan is lesz a gyerek, ami jobban belegondolva érthető, hiszen a sámánkolléga nem járt biológiaórára, így teljesen magától kellene felismernie, hogy két esemény, melyek között általában kilenc hónap telik el, valamiféleképpen összefügg, és azért ez nem olyan nyilvánvaló.)
Ezek mind-mind logikus és minden bizonnyal megalapozott érvek, vitába sosem szállnék az ezeket vallókkal. Mindössze annyit jegyeznék meg, szerényen, hogy volna itt még más is.
Az én társadalomtudományom
Észrevételem arra kínál választ, hogy a fejlettség miért jár a születések számának csökkenésével a fent taglaltakon túl. És előre szólok, hogy nyilván a nők az okai az egésznek, hiszen az utódgondozó ösztön valamiért bennük izmosabb, tehát a férfiak hatása a tárgyalt jelenségre elhanyagolható. Mink alapvetően csak a magszórásra vagyunk genetikailag kalibrálva. Az, hogy mégis alkalmasak vagyunk családos lényként élni, már nincs olyan erős késztetéssel megtámogatva. Vagy talán helyesebb, ha azt mondom, hogy az utódgondozás vágyának meglétében inkább vagyunk sokfélék, mint a párzás vágyának meglétében. (Ugye párzani a férfi populáció elsöprő többsége akar, míg utódgondozni már csak egy kevésbé elsöprő többség szeretne.)
A fejlettség hozta a fogamzásgátló módszereket, de nem hozta automatikusan a fogamzásgátló módszerek használatát. Ahhoz igen gyenge a fejlettség úgy általában, hogy a nők anyaságra buzdító vágyait csak úgy megzabolázza. Hiszen miért ne lehetnének a fejlett országok női ugyanannyiszorosan anyák? Legfeljebb ők fejlett anyák lennének.
Még kulturálisan is az (volt) a sugallt szerep, hogy a nő otthon fejlett anya, fejlett apuka meg dolgozó, akinek anyuka rendben tartja ingjét-gatyáját, és utódgondozza közös utódaikat, valamint buzdítja utódaik szaporítására. Ez volta séma a Nagy Férfiuralom Korában, és a férfiaknak ez kellően „kényelmes” lehetett ahhoz, hogy olyan nagyon ne akaródzék ezt a szokást bolygatni.
A változás oka: Barbie
Ha eddig nem köpték le a monitort feminista érzelmű olvasóim, akkor majd most. Ugyanis nyilvánvaló, hogy a Barbie baba elterjedése oka és szimbóluma a női egyenjogúságnak, a kizárólagos anyaszerep háttérbe szorulásának. Egy igazi bunkó azt írná, hogy a nők öntudatra ébredése egybeesik a Barbie baba megjelenésével, és ezt az igazi bunkó úgy értené, hogy könnyen kiszámolható, a Barbie 1959-ben indult hódítani, a nőmozgalmak második és sikeres hulláma pedig az 1970-es években csapott le tájfunként a fentebb bemutatott családi sémára és a Nagy Férfiuralom Korára. Ebből az látszik, hogy azok a nők voltak képesek egyenjogúságot kivívni, akiknek már volt lehetőségük Barbie-val játszani. Megnőttek, elkezdtek menstruálni, huszonévesek lettek, és akkor azt mondták, hogy a testük az övék, abból akkor csinálnak anyatestet, amikor akarnak, és senki nem akadályozhatja meg nekik a féktelen promiszkuitás gyakorlását. Pont. (Lehet, hogy mást is mondtak.)
Így is lett. A fejlett országokban a nők azt csinálnak, amit akarnak. A fejlődő országokban nem feltétlenül. Vagyis a Barbie tér- és időbeli felbukkanása nőmozgalmakat, női egyenjogúságot, meg ezeknek a járulékos javait hozza el. (Emlékezzünk: olyan ez, mint a párzás és a szülés között lezajló kilenc hónap, hogy bár távol vannak egymástól, de mégis van köztük összefüggés.) Így, egyszerre történelmi és földrajzi perspektívából kitekintve már nyilvánvaló, hogy a két esemény (Barbie feltalálása, nőmozgalmak sikere) szorosan összefügg.
Mit látunk Barbie-ban?
Elsőre annyit érdemes megfigyelni, hogy Barbie milyen változásokat hozott a babázás világába. Ugye a prebarbie korban a babák babákat reprezentáltak. Ez lehetővé tette, hogy a kislányok úgy éljék ki anyai ösztönüket, hogy ne veszélyeztessenek egy igazi kisdedet. A műanyag babának ők adták a cumit, felöltöztették, ringatták, babakocsiztatták, meg még játszásiból tisztába is tehették azokat büdi nélkül. Vagyis tudtak anyát játszani, készülhettek az anyaszerepre.
Kérdés, hogy amikor Barbie-val játszanak, akkor milyen szerepet élnek át/ki éppen. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az anyait azt pont nem. Barbie baba jellemvonásai nyilván nem egyértelműek, de egy-két dolgot azért megfigyelhetünk. Például alapjáraton nem tud beszélni, csak külseje van szegénynek. A prebarbie kor játékbabáinál ez nem gond, hiszen azoki eleve babákat ábrázoltak, akik a valóságban sem tudnak beszélni, így azoknál a hangképzés hiánya kevesebb szerepzavart okozott. Lehetett hozzájuk beszélni, választ nem várt tőlük senki.
A Barbie viszont a kerekmellű, dögös szőke csajságot jeleníti meg. Ők igazából tudnak beszélni. Vagyis ez jelentheti azt, hogy Barbie úgy nem képes beszélni, hogy közben lehülyéződik, meg jelentheti azt is — és ez a valószínűbb —, hogy a lányok nem a Barbie-hoz beszélnek, hanem a Barbie helyett. A régi babákkal játszottak, a Barbie babát meg eljátszzák. Remélem világos a különbség!
Személyes kitérő
Gondoltam említek egy példát, hamár. Ugye abban tocsogunk éppen, hogy a lányok eljátsszák a Barbie babát. Ezt meg is toldanám azzal, hogy a fiúk meg igaziból szeretnek játszani a Barbie babával. Mondom: -VAL! Még nagyon gyerek voltam, ezért kissé homályosan emlékszem, mikor mi, fiúk kölcsönkértük (vagy elvettük) a csajok Barbie babáit. Érdekes belegondolni, mennyire máshogyan viszonyultunk a játékukhoz. Ők fölöltöztették, mi benéztünk a szoknyája alá, és a biztonság kedvéért levetkőztettük. A lányok azt játszották, hogy Barbie beszélget Ken babával, az ő párjával, mi meg levetkőztettük őket, és különleges közelséget hoztunk létre a két bábu között. A lányok táncos mulatságot szerveztek a játék babáknak, mi orgiát.
A Barbie babával való találkozáskor már látszott, hogy a romlatlan tisztaság csak a felszín.
Barbie uralma
Csak az biztos, hogy Barbie, a dögös szőke a nők anyaság előtti életmódjának csillogó szimbóluma. Partyzik, összejön a napbarnított, kvázi-Banderas Ken babával, van egy csomó csilli-villi rucija, autózik a Barbieháztól a Barbietengerpartig. Amolyan forever partytyúk, akiért mindig folyik a fiúk nyála, pedig a nemi szerv környéke látványosan kidolgazattlan. (Ebből biztos az vonódik le, hogy akkor a Barbie-t nem pusztán a nemi szerve milyensége miatt szereti Ken.) És vele játszanak, illetve őt játsszák a lányok.
Készülnek a szerepre.
Igazibb írás a nők esélyegyenlőségéről itt.