Az előző poszt végén azt ígértem, hogy egy kicsit foglalkozunk a vízzel. Úgyhogy most akkor foglalkozunk.
Volt egy Jókai-idézet, amiben Tímár megismerteti Noémit a békával. Noémi undorodott, de végül, mikor kezébe vette, nagyon boldog lett.
Hanem azután egyszerre jókedvűen nevetett, mint a gyermek, aki sokáig fél a vízbe menni. S aztán úgy örül, ha benne van.
Annyira megszerette a békát, hogy vissza sem adta Tímárnak, mire ő így felelt:
– De hát akkor szorítsa össze a markát, hogy el ne ugorjék. Hanem gyöngéden. S mármost térjünk vissza; mert harmatos kezd lenni a fű.
Múltkor elokoskodtunk a béka szimbolikájáról. El is jutottunk valahova, viszont nem vizsgáltunk meg minden részletet. Nem tértünk ki arra sem, miért is jön fel a béka az üvegben a víz tetejére, ha érzi az esőt, meg úgy egyáltalán nem szóltunk erről az érdekes kapcsolatról béka és víz között.
– Azután a béka tudós állat is. Lássa ön, a levelibéka megérzi az időjárást; mikor esős idő jön, azt előre sejti; olyankor hangot ád, s feljön a vízből; ha szárazságot érez, akkor lemegy a vízbe.
Vagyis most van itt nekünk eső is, harmat is, amivel csak kéne kezdeni valamit.
Minden víz
Thalész fogalmazott így. Nemcsak azzal foglalatoskodott, hogy kimutassa, az átmérő két egyenlő részre osztja kört, meg nemcsak tételt neveztek el róla, hanem még azt is mondta: minden víz. Meggyőződése volt, hogy minden élő valami nedvesből születik, aztán azzal táplálja magát, és ezt erősítette, hogy minden, ami halott az száraz, vagy kiszárad.
Akkoriban nagy divat volt megmondani, hogy micsodából is épül föl a világ, meg az élet, és mérhetetlen kreativitással az összes őselemet kipróbálták ebben a szerepben a gondolkodók. Vagyis volt tűz, föld, levegő és víz. De most nekünk azért is Thalész a szimpatikus. Mert az olyan szép, hogy minden élőnek nedvesség az alapja, és minden élő élővel táplálkozik, vagyis nedvessel, aztán mikor elmúlik az élet, és elkezdik az élők a frissen nem élő testéből kiszívni a nedvességet, akkor az kiszárad, hiszen már nem él, és nem táplálkozhat élővel, de legalább a maga maradék életét továbbadja az élőknek (valami ilyesmi). Meg olyat is gondolt, hogy a föld vízen úszik.
Cervixnyák*
Tehát Thalész szerint a víz mindennek az alapja, abból lesz/van a lét.
Gondolkodtatok már azon, hogy miért kell olyan sietősen visszatérnie Tímáréknak Noémiék házához, mikor mindössze annyi az indok, hogy harmatossá kezd válni a fű? És miért pont akkor kezd hirtelen harmatozni a fű, amikor Noémi gyöngéden szorítja a békát? Meg mi ez a szimbiózis béka és víz között? Száraz időben lemegy a vízbe, ha közeledik az eső, akkor meg feljön? A béka az ilyen jól ismeri a szeszélyes időjárást?
Nem akarom azt mondani, hogy Noémi nedves lett a békától. Meg azt sem akarom mondani, hogy nem véletlenül jelenik meg a szövegben Noémi örömérzése olyan képbe ágyazva, amiben egy gyermek örül annak, hogy végre lubickol. Nem is mondom.
Hanem azután egyszerre jókedvűen nevetett, mint a gyermek, aki sokáig fél a vízbe menni. S aztán úgy örül, ha benne van.
Hollywood mondja
A Walt Disney egyik gyöngyszemében (A Karib tenger kalózai) is van ám párhuzam nő és víz között. Egészen pontosan nő és tenger között.
A következő jelenetben számunkra az az érdekes, amikor Tia Dalma, akiről később kiderül, hogy ő maga „Calypso”, a tenger istennője, arról beszél (2. 20-nál), hogy Davy Jones-t is az hajtotta, ami minden férfit, vagyis a nő, és Jones is szerelmes lett. Ekkor közbeszól Gibbs, hogy ő úgy tudja, a tengerbe lett szerelmes, nem nőbe, ám a raszta jósnő erre azt feleli, hogy ugyanannak a történetnek két verziójáról van szó, és mind a kettő igaz, mert a nő olyan, akár a tenger: szeszélyes, kegyetlen és megszelídíthetetlen.
Ebben a történetben is láthatjuk, hogy azok az igazi férfiak (a kapitányok), akik képesek hajózni a tengeren. Van kardjuk, pisztolyuk, sőt ágyújuk is. A harc a tengerért megy, vagy éppen a Fekete Gyöngyért, ami a vizek leggyorsabb hajója, de az is arra kell, hogy a többi hajót lesöpörjék a hullámokról. Lefogadom, hogy Darwin imádná a sztorit.
Végül…
Én nyilván nem mondhatom meg, hogy akkor mi is a harmat a füvön, meg mit jelent az eső, és nehogymá’ Hollywood találja ki a tengerről a toposzságot! Szó sincs róla, mert akkor minden feminista számítás szerint egy paraszt lennék, aki oktalan magyarázza bele mindenbe azt.
Feminista számítás szerint ebben a versben sincs szó semmi ilyesmiről. Az, nem az.
Ion PillatPogány tengerVihar vijjog, vadul a tenger,
mint a vágtató paripa.
Hullám nyerít, hívón felel fel
a szél szilaj szavaira.
Futok a partra, hol kopáran
mered a szikla: két karom
végtelen ölelésre tártan
remeg a hányódó habon.
Reátámadok, reám támad.
Megrándul a hó-hab-sörény:
megfutamítom - visszaárad,
s a semmibe markolok én.
Hívnám becsületes birokra,
hogy legyűrjem: de hasztalan:
hűs láncait testemre fonja,
s egy perc múltán már messze van.
Elönt a hullám és megingat-
meg is adom magam? De ő
gyöngédre vált, anyaként ringat,
s én tűröm, mint egy csecsemő.
Meztelen mellemen, pillámon,
orcámon elhúzza kezét:
cirogató, akár az álom,
végtelen kék, akár az ég.
S elszunnyadok. Ringat a tenger,
mint a kikötőben a hajót,
- mely - immár örök szerelemmel-
vízein kóborolni fog.
Puha estébe burkolózva
alszunk: a hullámok meg én,
s szirmait egy csillag kibontja
megbékélt, lelkemnyi egén.
/Ford.: Szilágyi Domokos/
A Tia Dalma biztosan téved. A tenger nem szimbolizálhatja a nőt.
*Méhnyaknyák vagy hüvelyváladék.
