Tegnap reggel, közvetlenül reggeli után jöhetett az izzócsere. Kinyitottam a motorháztetőt, és már előre dühös voltam, mert olyan helyre szerkesztették a fényszórót a Skodánkban, hogy csak finom izületű, hangyakezű kínai munkás tudjon ottan turkálni. Persze megoldottam, találékonyan és meghitten. Karácsony van.
Aztán lassan nekiláttunk a fa felállításának, és feldíszítésének. Időre nyilván, Erik sem alszik örökké. Idén egy új talppal próbálkoztunk, úgy fél mázsa, tehát már a tehetetlenségi nyomatáka révén sem dőlhetne fel a fa. Én húztam meg a csavarokat, apám meg egyenesen tartotta az ünnep alkalmából megölt, és az ünnep alkalmából feldíszítendő fenyőt.
Már egy órája szórtuk a szaloncukrokat, díszeket, fényeket, egyebeket a fára, mikor az váratlanul elveszítette egyensúlyát, és apám felé tendált. Én pont létrán bohóckodtam, így elkaptam a 2,5 méteres, még magas radiokarbon-tartalmú* növényt, de ekkor már tudtuk, hogy újra felharsan a cifrább káromkodások közül az ilyenkor használatos szólam. Fel is. Én vagyok a hibás, ugye. Egy órát csúszunk, míg faékekkel pótoljuk a tönkrement új talp hiányosságait, idegeskedünk, hogy a gyerek fölkel, mire végzünk. Ám arra még szakítunk időt, hogy egy tucat helyen kikössük a fát a biztonság kedvéért, így most olyan a nappali, mintha direkt pókemberrel karácsonyoznánk, és arra is szakítunk időt, hogy összevesszünk a díszítési elveken, amik szerintem nem is léteznek, mert ennyi díszt se koncepcióval sem anélkül nem lehet felrakni még egy komplett erdélyi fenyvesre sem, de sebaj, eddigre már anyám nem áll szóba apámmal, így én közvetítek köztük, például mi hol legyen, de miért ott és nem itt, és szójjál már a fiadnak…
Egyébként egész nap a house-os pólómba nyomultam, ami éppen rám bír még feszülni, de nem hagyhattam ki, hogy ne hirdessem a feliratot a mellkasomon: „Humanity is overrated**”.
Aztán jön a majdnem este, ajándékozás, jókívánság, evés, ivás, aminek legnagyobb tanulsága, hogy az olasz eperbor ku…ra édes, de azért is megiszom, persze a kacsa fincsa, de nem bírok annyit enni, amennyit illene. Elvonulok, írni próbálok, nem megy. A pólóm miatt nem nagyon fényképeznek le anyámék, meg a film is elfogy, ha sokat kattintgatnak.
Persze Erik egyik kedvenc ajándéka (böszme kamion) már gyárilag szar, úgyhogy papa próbálja megjavítani, mert Eriknek nyílván az kell. Szeretetben kevésbé gazdag jókívánságokkal látjuk el a kínai nemzetgazdaságot, és annak azt az egyik figyelmetlen munkását, aki nem érti, hogy a pótkocsit valahogy rá kell rakni a kamionra, és az kampó nélkül nem megy.
Újra elvonulok, egy kicsit írok, majd sokat alszok (alszom).
Korán kell kelni, mert nekünk el kell menni a pásztorok miséjére, ha már az éjfélire nem, ebből nem enged anyám, és idén eldöntöm, hogy nem leszek nagyon bunkó, de azért is a House-pólóban megyek, ami már büdös, de le nem veszem.
Sikerül leparkolni a templom bejáratához a lehető legközelebb, ami egyértelmű jele a vallását gyakorló katolikus lakosság részarányának csökkenésének, tudniillik a templom kong az ürességtől, csak az ajtóban kéregető hajléktalan erőltet mosolyt az arcára, míg a gyéren megjelent hívőket anyám azzal magyarázza, hogy biztosan sokan voltak az éjféli misén, aha, biztosan, aztán egy kedves, idősebb, vallásilag elfogult öregúr pont előttem térdel le Mária előtt, olyan formában, hogy egyik lábát hátranyújtja, mikor én sprintelnék a szeplőtlen szűz szeme elől, így viszont ku…ra nagyot rúgok szegény emberbe, szégyellem magam, bocsánatot kérek, mégha nem is biztos, hogy az én hibám, ezt megteszi ő is, mosolyogva, nyilván a fájdalomtól, aztán leülünk egy üres padsorba, nem volt nehéz ilyet találni, rendet rakunk, mert a szivacs, amit a fenekünk alá teremtett a mindenható lent árválkodik a földön, ropog a hajópadló, csak ne alattunk szakadjon be, de nem szakadt.
Ilyentájt mindenkinek tüdőgyulladása van, így a majdnem üres templomban sem hallom az egyébként teljesen érdektelen és hurutos köhögés által elnyomott igehirdetést, pedig nálunk van mikrofon, meg hangfal majdnem minden padsorhoz; legalább a pap lenne jó, de ez nem az, anyám kiakad, hogy tőle merek aprót kérni, azért mert nekem kell parkolóra, azt mondja, forduljak apámhoz, ám adok a sajátomból egy nem annyira aprót, hátha rá tudom venni anyámat, hogy ne kelljen jönnöm egy darabig, hiszen most több alkalomra szóló adományt szórtam a perselybe, dicsértessék. Nem tudom rávenni.
Reggelire is kacsát eszem, nyilván house-os pólóban, jóllakom, följövök a szobámba, hogy összerakjam a tegnap kapott éjjeliszekrényem és gurulós székem. Az éjjeliszekrény pont befér anyám szerint az ágyam és asztalom közé, mert lemérte, értsd: pont nem fér be, de megoldom egy kis rendezkedéssel, viszont az üveglapra sikerült kilenc nyelven ráfecnizni, hogy származási hely: Kína, és ez a matricaköltemény nem jön le, sőt irgalmatlan dzsuvát hagy, de nem küszködök, ráteszek egy könyvet, úgy nem látszik, végre bontom a széket, furcsa szétmorzsált koszra leszek figyelmes, aztán rendes koszra a vadonás új alkatrészeken, aztán kiderült mi morzsált szét, igen, valami görényszerű rágcsáló valahol Kazahsztán és Kína fölött belette magát a műbőr huzatba, és szétrágta a bélést, több helyen, újabb elégikus mondatfüzérrel tisztelgek a csökkenve növekvő kínai gazdaság alappillérének számító termék előtt, ha már…
Eszembe jut kedvenc szavam, amit Freudnál olvastam, hogyaszongya: defloráció***– igen, éppen defloráltam az ünnepeket.
Most pedig magamra nézek, és a biztonság teljes tudatában motyogom újra és újra a mellkasomról világba néző üzenetet: HUMANITY IS OVERRATED**.
*radiokarbon vagy 14C: szén kell mindennek, ami él. Sokféle szén van ám, az egyik ritkább fajta a hidrogénnél 14-szer nehezebb 14C izotóp. Valahogy úgy jön létre, hogy kozmikus sugárzás lő neutronokat a magas légkörbe, amik ütköznek 14N-nel, átlagos nitrogénnel, amikből így egy csapásra 14C lesz. Ám a 14C instabil a közönséges szénhez (12C) képest, így energia-kibocsátás folytán lebomlik, és visszaalakul nitrogénné. Ezért nevezzük radioaktívnak. Az élő szervezetekben is folyamatosan bomlik lefele 14C, viszont anyagcsere segítségével pótoljuk azt a környezetből, tehát a 14C/12C arány állandó (olyan jól keverednek ezek egymással, hogy nyugodtan feltételezhetjük az arányállandóságot.) Ám mikor egy szervezet elpusztul, nem vesz föl újra 14C, hiszen már nem tud anyagcserélni. Vagyis innentől kezdve ketyeg a felezési idő, ami 14C esetében 5730+-40 év, tehát ennyi idő alatt a 14C fele visszaalakul nitrogénné. Mivel ez felezési idő, ezért tudhatjuk, hogy a radiokarbon soha nem fogy el, hiszen valaminek a fele soha nem lesz nulla, tehát a 14C mérésével jól meg lehet határozni bizonyos elhunyt élőlények korát, legalábbis egy ideig. Mivel a mi fenyőfánkat még nem vágták ki olyan régen, ezért abból viszonylag kevés 14C lépet ki. Erre utaltam a magas radiokarbon-tartalommal.
**Humanity is overrated: az emberséget túlértékelik/az emberség túlértékelt (saját fordítás).
***Defloráció: elvirágzás, szüzességtől való megfosztás, megbecstelenítés, megszeplősítés
