Remélem mindenki számára világos, hogy a világgazdasági válságot nem holmi fedezet nélküli hiteláramlás okozta és nem is egyéb pénzügyi machináció. A válságnak sokkal mélyebb okai vannak, és létezéséért egy a gazdasági tendenciáknál hatalmasabb erő tehető felelőssé.

Ahhoz, hogy megértsük a válság okát, visszafelé kell gondolkodnunk. Nem az a kérdés, hogy mi okozza, hanem az, hogy mit okoz. Ha az megvan, majd kitaláljuk kinek/minek is kell az az okozat.

Darwin is látná

A magyarázatban az evolúciónak most is fontos szerepe lesz. Onnan kell indulnunk, hogy belátjuk, a nőideál változásokon esett át. Nyilván. Kissé régebben még nem volt ám menő a nagyon sovány nő, sőt, kifejezetten nagyobb vágy ébredt a férfinemben teltebb idomok láttán. Ez mindössze azért volt, mert lehetett félni az éhhaláltól. Persze ma is lehet, de szinte minden más halálok valószínűbbé vált a Föld módosabb felén, így a nem evéstől való rettegés, mint motiváció, elhanyagolható.

A teltebb idom jellemzően zsírszövetből áll, és ez még jellemzőbb volt a plasztikai sebészet iparrá válása előtt. Ugyanis aki képes zsírszövetet előállítani és fenntartani, az jó eséllyel nem éhezik, de ennél fontosabb, hogyha mégis éhezésre kerülne a sor, akkor ellenállóbbnak bizonyul. Ez párválasztásnál bizony szempont. Mert bár bennünk, férfiakban nem kódolt az utódgondozás, nekünk a nemzés csak aktus, azért mégis foglalkoztat minket a következő generáció gondolata. Olyanformán méghozzá, hogy genetikailag meghatározottan is jobban preferáljuk a teltebb partnereket, hiszen éhínség idején ők jobb eséllyel hordják ki az aktus alkalmával „előállított” utódot.

Segíts magadon!

Ez a jelenség hívta életre a fűzőt, hiszen akkor még nem ültettek mindenhová szilikont, meg push-up sem volt. Ha pedig nem tudjuk önmagában növelni a mell méretét, akkor optikai trükköket kell bevetni, mert párválasztani előnyből jobb. A fűző elsődleges célja nem az volt, hogy minél kisebbnek tüntesse fel a derekat, igazából azért kellet kisebbnek feltüntetni a derekat, mert akkor a mellek és a fenék nagyobbnak hatottak. A mell mérete lehet állandó, ám a kapkodó férfitekintet könnyen átverhető, elég az arányokat megváltoztatni.

Most, hogy beláttuk, a teltséget az egyetlen nemzésen túlmutató férfiösztön hívta életre, belátjuk azt is, hogy ez az ösztön sorvadásnak indult. Ennek elsődleges tünete maga Naomi Campbell, vagy bármelyik topmodell, aki súlya miatt hajlamos a gyenge huzatot is antigravitációnak érezni. Mert ők ugye nem engedték meg maguknak azt a luxust, hogy zsírszövetet tároljanak a bőrük alatt, mégis újságok címlapjain hajlongtak. Divatházak tették őket nagyon vágyott szexuális zsákmánnyá. És a recept működött: vagy mi igényeltük őket, és akkor a divatcárok, a módosult nőideál apostolai csak kiszolgáltak, vagy annyira könnyen lehetett befolyásolni az ösztöneinket, hogy lenyomták az új szépségeszményt a torkunkon. Mondom, sorvadt, hiszen a zsírszövet már nem jelentett biológiai előnyt.

Aztán ez is megváltozott. Most, a válságban az élelmiszerárak nőnek, az egzisztencia megrendül, hirtelen bekapcsol az ősi ösztön, és újra vágyni fogjuk a teltebb idomokat. Így működik.

Minden bizonnyal ebbe zavarodott bele szegény Pamela Anderson is. Először belelapátoltatott a melleibe egy szatyornyi szilikont, ami kedvezett neki, hiszen a rockvilág ökológiai környezetéből igyekezett partnerre szert tenni, a rockerség pedig annál mélyebb, minél közelebb él valaki az ősállapothoz. Csak közbe kiderült, hogy enni van mit, ezért kivetette, majd megérezte a válságot, ekkor újat rakatott be, aztán elbizonytalanodott, és most már magam sem tudom, éppen, hol is tart a történet.

Hová tűnt Konta Barbara?

Kilyukadtunk valahova. Látjuk, a válság miatt változik az ízlés, méghozzá a nagy mell javára. Vagyis annak a valakinek/valaminek, ami a válságot okozza minden bizonnyal érdekeltsége van a nagy mellekben. Valamilyen világméretű nagymell-lobbi mozgatja a szálakat. Vagy magának az Úrnak a szemének kedvesebbek a nagyobb mellek, ezért közvetett módon beleavatkozik az egyetemes hímízlésbe, aminek kielégítése során Ádám és Éva lányai majd nem lesznek restek zsírszövetet hordani ott, ahová ő eredetileg milosztben teremtövé nekik.

Illetve az Idiet alternatív lehetőségként felveti, hogy Konta Barbara menedzsmentje szabadította ránk a válságot, hogy annak jótékony hordalékát, a nagyobb mell iránti igényt meglovagolja, és ezzel az alattomos keresletmanipulációval próbál új, előnyösebb szerződést kikényszeríteni valamelyik kertévéből.

 Ma van a szülinapom! Pom-pom-pom-por-or-om-pom!

„If you listening to this you are the resistance” /John Connor in: Terminátor IV./

2009-ben megindult a futótűz. A XI. Kerület mintájára a VI. kerületben sem lehetett többé szeszt felszolgálni este 10 után. Sőt, a VI. kerületben semmit nem lehetett felszolgálni este 10 után. Előzménynek tekinthető még a közterületen történő alkoholfogyasztás tilalma, mely olyan hatékonyan védte meg a közerkölcsöt és a városi ember nyugalmát, hogy azonnal beterjedt a szórakozóhelyeken belülre. Bár a XI. kerületi példa azt mutatta, hogy a csend nem lett nagyobb, mivel a mulatni vágyók így az utcán lézengtek, a város bölcsei nem engedtek, sőt zéró toleranciát hirdettek.

Az ellenállás vége

A rendeletet következetesen, a legnagyobb könyörtelenség mellett tartatták be a kerület félintelligens, programozott elitharcosai. De bármilyen fegyelem is uralkodott, a mélyben mindig szerveződtek dekadens elemek.

Az utolsó ellenállót 2009. december 25-én hajnalban sikerült semlegesíteni.

Egy meg nem nevezhető vallási gyülekezésre szolgáló építményből ugyanaz év december 24-én valamivel éjfél előtt zajok szűrődtek ki. Bár egyesek szerint zsoltárokat énekeltek, az önkormányzat által a helyszínre vezényelt, esztétikumszűrővel ellátott mesterséges alakulat a teljes tartalomanalízist követően gospelgyanút jelentett. Az illegális ’karaoke’ csárdát körbezárták, hogy megbizonyosodhassanak a kivezényelt egységek a valószínűsíthető törvénysértésről.

Beavatkozásra volt szükség, méghozzá gyorsan és hatékonyan, úgy, hogy a kerületi lakók álmát semmi ne zavarhassa meg.

Helyszíni beszámolók szerint gyorsan zajlottak az események, ugyanis alkoholfogyasztásra terelődött a gyanú, és ilyen tényállás esetén életbe lépett a „szabad kéz” elnevezésű rendelet. Néhány másodperc múlva a kerület ügyeletes nindzsája szakszerű beavatkozássall semmisítette meg a helyszínen valószínűsíthetően ceremóniamesterként jelenlévő rendbontó kezében található kelyhet, mely alapos gyanúval tartalmazott illegális, bódító hatású italt.

Nirvána

Miután sikerült a törvényt betartatni, minden megváltozott. Más városok is követték a kerület forradalmának példáját. Beköszöntött az ezer éves öntudat kora.

A zajos, füstös kocsmákat sakk-klubok váltották fel, miután sikerült piacra dobni a sorozatgyártott atomórákat, melyek tompa kattogás nélkül mérték az időt. Széles körben elterjedtek a puzzle körök, ahol a kikapcsolódni vágyók cserélgethették és mutogathatták kirakósaikat egészen déluán fél ötig, a megújított csendrendelet értelmében.

Móksa*

Ám a teljes csend beköszöntére még várni kellett. Az utolsó rigót 2016-ban sikerült kézre keríteni, míg a macskák génkezelése 2019-ben fejeződött be, és létrejött a hangszál nélküli, korán fekvő, domináns alfaj.

A legnagyobb kihívást az éjszaka jelentkező menydörgés jelentette a tudósoknak. A meteorológus társadalom nem tudott előállni egyetlen használható javaslattal sem, egyre-másra a hangszigetelt ablakokat hozták fel, de a kerületi tanácsosok és bölcsek nem mehettek bele ilyen megalkuvó kompromisszumba, aminek alapja az lett volna, hogy csend a lakásokba legyen, ne pedig a világon.

A megoldást a nagy hadronütköztető gyűrűje jelentette, amiből némi mágia segítségével olyan elektromágneses hullámokat lőttek ki, ami minden zivatart a Föld egyetlen pontjára szívott, így karámba záródhatott a megannyi portyázó égzengés.

Nem sokkal később a kerület bölcsei átvehették a jól kiérdemelt Nobel-nincszajdíjakat. Az ünnepségen hatalmas tömeg jelent meg.

Ováció nem volt.
 

*az anyagi világból való felszabadulás 

Nagyjából letudtam minden, erre a nyárra tervezett nyaralást. Elmentem messzire, a Tisza valamelyik holt ága mellé. Vagy egy másik mellé, mindegy. Voltak velem emberek, egyébként.

– Tőserdőn vagyunk, az élet értelme szemináriumon – e mondattal vezettem be a zseniális vidófelvételt.
– Nem szartam be a sátorba soha! – szakított félbe Attila, abszolút oda nem illő módon.

Az út kellő szenvedést biztosított. Normál esetben könnyed két óra, de mi eltévedtünk, pedig extrém kartográfiai ismeretekkel vagyunk megáldva. Zsombi busszal jár országot, én voltam segédmunkás országjáró teherautón, hogy csak kettőt említsek a számtalan szakirányú rutinból.

Mikor már nagyon késő volt, és végre odaértünk, megpillantottuk a vándorvidámpark fényeit, és meghallottuk a legreménytelenebbül zakatoló mélytrance basszusait. Persze előtte welcome drink. Aztán még egy. És még egy.

Mindössze két játék volt, amiről el tudtuk képzelni, hogy élvezettel jár kipróbálásuk. A break dance biztos választásnak tűnt, az mindenhol jó. Itt viszont még jobb volt.

Minél katasztrofálisabb volt a zene, minél mélyebb bugyraiban jártunk az elviselhetetlen house-nak (aminek azért nem kellett volna elviselhetetlennek lennie), annál lelkesebben csoszogott be a forgó gép közepébe a jegyszedő srác, hogy a fokozhatatlannak tűnő látványt őrületes szeleteléssel tegye még emlékezetesebbé. Csak, hogy illusztráljam: annyi történt, hogy mikor már minden fény összefolyt (mondom, ittunk előtte), és nyálcsorgatva eggyé váltunk a látvánnyal, akkor megpillantottuk őt, ahogy olyan figurákat veret, amiért nyilván csajokat lehet térdeltetetni a közeli erdő cserjeszintjére (értsd: szopatni), de mindezt a céltalanság biztos tudatában, hiszen, akik fenn ültek a játékon eleve nem láthattak jól, lévén a fizika könyörtelen törvényei nyomkodták kifele a szemet, akik viszont nem élvezték a forgást, azok meg egyáltalán nem láthatták, hiszen forgó objektumok takarták „Trance Travoltát”, és bármilyen széles electric mozdulatokat is vetett be, az azok által keltett légáram is szükségszerűen oszlott el. Egészen ledöbbentünk a gyerek értelmetlen kitartásán.

Aztán átmentünk a No fear nevű játékra. Az is forog, csak kevésbé, viszont hintázik nagyokat. Míg Attilával töprengtünk, vajon megéri-e a befektetett valuta azt a pár perc kihívást hányásfronton, odalépett hozzánk egy talajrészeg helyi ultra, hogy „mennnnyü’ má’!”, mert „nagy gáz, kis szerencse”. Elmosolyodtunk, mert azt hittük, hogy a gépkezelő maga fordult ilyen csúnyán ki saját öntudatából, és már reménykedtünk is, hogy menet közben elájul, aminek okán mi extrém fokozatban fönnragadunk a működő gépen két órán keresztül.

Itt megjegyezném, hogy Attilável időnként elmegyünk a NAGY vidámparkba, és mi nagyon bátrak vagyunk. „Nem mered lekurvaanyázni, mi?!” – kérdeztem Attilát, mialatt a gépkezelőre pillantottam. Volt, hogy meghallották valamelyik ehhez hasonló aforizmánkat.

Persze a közvetlen idegen nem gépkezelő volt, de mindegy. Szépen leültetett Attilát meg engem egymás mellé, aztán becsatolásnál intim helyeken fogdosott mindenkit nemre és kórra való tekintet nélkül. Attila mellé két csillogó csaj ült. Az egyik őstehetség miniszoknyában, és a kínálkozó lehetőséget azonnal megragadva vele szembe leült a megbűvölt „nemgépkezelő” ember. A látvány motiválta, azt hiszem. Meg is értettem, de utána kurvára megsértődtünk Attilával, mert minket gyorsan lezavart, majd a csajokat meghívta még egy körre az azonos ülésrendet fenntartva.

Mára egyértelmű, a nőknél a szoknya mindenhova érvényes belépő. Csak közbevetőleg, valamiért velünk nem volt csaj, pedig négyen is rendelkezésre álltunk. Érthetetlen. Másnap romantikus-nevetős filmeket néztünk. Szintén érthetetlen.

Aztán Zsombi hányt. Neki nyilván elölről kellett kezdenie az étkezést, egy az egyben.

Nem töltöttünk el sok időt így együtt, ami nem baj, hiszen minimalizáltuk a károsodást. Én vesztésre álltam pókerben, és egyetlen maradék eszközként a józanság hevében bevetettem egy közgazdasági varázsigét a chip leader zsetonjaira, vagyis ráüvöltöttem, hogy az ő valutáját éppen fatal infláció sújtja, vagyis legyen egál. Nem lett.

Megint máskor sütöttünk szalonnát. Szépen, okosan, parázson. Kivéve Attilát, mert ő a szúnyogriasztó löttyel megtöltött fáklyát találta melengetésre alkalmasnak fittyet hányva a várhatóan súlyos egészségügyi következményekre.

– Hát nem is akarom, hogy kiszívják a szalonnám vérét! – jelölte meg az indokot.

Megette.

4,3 Ha pedig nem elég világos a mi evangéliumunk, csak azok számára nem világos, akik elvesznek.
4,4 Ezeknek a gondolkozását e világ istene megvakította, mert hitetlenek, és így nem látják meg a Krisztus dicsőségéről szóló evangélium világosságát, aki az Isten képmása. /Pál apostol második levele a korinthusiakhoz (2Kor 4,3—4,4)/

Bibliaóra ma sem lesz, de mindenkinek meg kéne néznie a Vakságot, még akkor is, ha alapjául José Saramago, Nobel-díjas író azonos című regénye szolgált, és azt nem ártana melléolvasni, arra meg ugye kinek van ideje. Filmkritikát már írtak egy páran, sikeresen karcolják a felszín puha legét, ezért az Idiet nem kritikát nyújt, hanem értelmez, segít, hogy úgy nézd a filmet, ahogyan megéri nézni.

Azon túl, hogy nekem élmény volt még a többszöri megtekintés is, úgy kerül az asztalra a mű, hogy hamísítatlanul képviseli és ábrázolja diétás filozófiánkat. Igazi aerobic az emberségbe vetett zsíros bizalomnak. Aztat meg szeretjük.

Story

Feltartóztathatatlanul szedi áldozatait a „fehér kór”. Mindenféle kísérő tünet nélkül beáll a vakság, amit lassan megkap mindenki. Az első betegeket elkülönítik, és magukra hagyják. Annyi ételt kapnak, hogy ne haljanak éhen, de mást nem. Katonák vigyáznak rájuk, és lőnek is, ha valaki eltéved (azt ugye vakon nem nehéz) és nem jó irányba csámborog. Az első beteget megvizsgáló szemész (Mark Rufallo) is idekerül, csakhogy vele jön felesége (Julianne Moore), aki nem szeretné férjét magára hagyni, pedig ő nem is vak. És nem is fog megvakulni.

Az elkülönítés annyira sikeres, hogy mindent a vakoknak kell megoldani. Ők osztják az ételt, ők tartják tisztán a környezetet, és egyáltalán, teljesen magukra vannak utalva, minek folytán, illetve annak rendje és módja szerint az egyik kórterem kisajátítja a kajaosztást, így kérhetnek a többi kórteremtől az ételért cserébe… szinte bármit. Meg is kapják.

Ennyi, tömören, a többit majd bontogatás közben.

Fehér vakság

A terjedő vakság különbözik minden eddigi vakságleírástól. Az élmény ugyanis nem az elvárt sötétség, ami ugye a fény hiányát jelzi, hanem a teljes fehérség (lásd: „fehér kór”). A fehér szín nem alapszín, az az összes szín keveréke. Tehát a fehér vakságot szimbolikus szintre nyilván az emeli, hogy nem az érzékelés hiányáról van szó, hanem arról, hogy mindent érzékelünk. Fénytanilag három állapottal állunk szemben. Az egyik a sötétség, ekkor nincs fény. A másik (legyen ez a hagyományos látás állapota), amikor prizma segítségével pirosra, kékre, zöldre, akármire bontjuk a (fehér) fényt. Míg a harmadik, a filmbéli vakság állapotának tekinthető eset, amikor nem bontjuk összetevőire a fehér fényt, nem válogathatunk különböző hullámhosszok között, hanem minden színt látunk egyszerre. A fehér, mint mondtam, mindent színt magába foglal, ezért szükségszerűen telítettebb, mint bármi más, fénytanilag.

Ezzel már elébe is mentünk a megvitatandó témának, miszerint a filmbéli vakok nem kevesebbet látnak, hanem sokkal többet, mint egyébként. Arról nyernek tapasztalatot, milyenek is ők valójában, amikor nem tudják befolyásolni külképüket (nincs prizma, ami csak azt engedi át, amit látni/láttatni szeretnénk). Nem számít a testhezálló ruha, a frissen mosott haj, a menő frizura, vagyis lényegüket veszítik azok a külső építőkövek, amelyekkel úgy tudunk létezni, hogy beleszólásunk van a rólunk megjelenő kép milyenségébe. A vakság segítségével elveszítik az emberek a tárgyakhoz fűződő kapcsolatukat, azok zöme használhatatlanná válik. És nem csak azt jelenti ám ez, hogy felszínre kerül a mocsok – persze azt is –, hanem olyan szereplők között bontakozik ki szerelem, akik között egyébként esély sem lenne rá. Az idősödő szemkötős (Danny Glover) például beleszeret a prostiba, aki látóként is sötét szemüveget hordott (később lesz jelentősége). A lány a film vége felé elkezdi ecsetelni, hogyan is néz ki, de az öreg leállítja, mondván, hogy azt szereti benne, aminek nincs neve, amit nem lehet látni, és ha visszanyernék a látásukat, akkor arról szeretné megismerni. Ugye az aki szép, az reggel is… Tehát tömören, többé nem kell smink a filmbeli szereplőknek.

Az elkülönítés

Marha jól ábrázolt az egész filmben (jó regényre épül), ahogy csődöt mond a civilizáció. Az első ilyen momentum, hogy a vakok kórtermeibe állandóan megy a tévé (egészen addig, míg az adót szét nem verik), amin bölcs politikus lát el mindenkit jó tanáccsal, és részletezi a meghozott intézkedés szükségességét. Tv nélkül nem könnyű politikusnak lenni, de a szerencsétlen vak meg nem lát, ugye. Ekkor már sejtjük, hogy milyen jól átgondolt állami intézkedések várhatóak, és tényleg.

Szép lassan leválnak a civilizáció áldásairól. Hiába talál ki a látó nő praktikákat, mint a vezetőzsinórok, melyek összekötik a kórtermeket, úgyis mindenki a padlóra fog szarni, ha ott éri a szükség (a regényben jobban kibontott az emésztőszervi megbetegedések elharapódzása). A megsérült autótolvaj sebe elfertőződik, és mintha üszkösödne is. Vagyis a kosz szépen nő és terjed, lévén szegény vak nem tudja kikerülni a folyosóra elhelyezett kakát.

Aztán vannak, akik ruha nélkül flangálnak, gondolják, úgysem látja őket senki. Mások mindenki előtt dugnak, hiszen azt gondolják, úgysem látja őket senki. Az intimitás mint olyan teljesen megszűnik.

A civilizáció leépülése lépcsőzetes. Először a látó nő elfelejti felhúzni az óráját, ekkor nem tudják többé mennyi a pontos idő, aztán meg kell szabadulniuk személyes csecsebecséiktől, ékszereiktől és minden egyéb használható kütyütől, hogy ételhez jussanak. Végül pedig a méltóságukat kell odaadniuk, szintén ételért. Konkrétan dugniuk kell a nőknek a 3-as kórterem lakóval.

A 3-as kórterem

Gondolom erre (is) gondolhatott a Mancs kritikusa, mikor leírta, hogy megjelenik a „Legyek ura-hangulat”. Golding (szintén Nobel-díjas író) regényében kórista fiúk zuhannak le egy szigetre – ha jól emlékszem–, ahol aztán jól visszavadulnak állattá, disznókat ölnek, majd egy kicsit egymást. Annak a regénynek is egyik kulcsa, hogy csak fiúk zuhannak le, és nő nélkül kell túlélniük.

És bizony, a hármas kórterem is nő nélkül marad. Cserébe van nekik egy rakás különleges ászuk. Az egyik ilyen, hogy kikiáltják a monarchiát, szemben a többi kórteremben működő képviseleti demokráciával. Ennek elsőre lecsapódó haszna, hogy nem fognak halottak elásásával bajlódni, inkább esznek, mert a kajából is többet vesznek el. Másik ilyen ászuk, hogy van náluk egy pisztoly. Azt elsütve átveszik az uralmat az ételen, és ők osztják, ahogy akarják. Először ékszereket kérnek, majd nőket. Ja, és van egy teljesen hétköznapi vak náluk, aki nyilván előnyben van, hiszen kitanulta az életet vakként, és a sok friss vak között igen jól eligazodik.

A kórterem királya érdekes figura. Két fontos tulajdonságát emelném ki. Az első, hogy az elkobzott körömlakkot magára keni. Kicsit travisodik, de hát úgyse látja senki, amennyire ő tudja. Végre lehet kicsit nyíltabban feminin, amit majd uralkodással kompenzál. A második tulajdonság, hogy ő az egyetlen férfi, akit akármikor mutatnak szex közben, állandóan csak szopat, nem dug. Nem meleg vagy ilyesmi, de ez, meg a körömlakk arra utal, hogy nem is az a macsó férfi. Amolyan kiéletlen komplexus bujkál a „király” elméjében, és most láthatjuk, milyen az, ha hatalmat kap.

(A minap a mozi nézőterén, még éppen csak vége lett a filmnek, egy politofétisben szenvedő csaj már fennhangon vázolta, hogy itten szembekerül a demokrácia meg a monarchia, és aszta! Igen, valóban, de a filmnek az csak egy túlmagyarázott epizódja, szóval ne tessék ennyinél leragadni.)

A látás fokozatai

Nagyon fontos jellemképző funkcióval bír a figurák eredeti, a vakság előttről származó látáskárosodása. Az átlagos vak fickóról már volt szó. Ő megtanult nem látni, és ennek itt hasznát veszi, de vannak még ilyen alakok.

Az egyik a prosti, aki sötét napszemüveget visel dugás közben, pedig az orvos nem kötelezte rá. Egyrészt ő rejtőzködik (ugye lélek tükre-dolog), másrészt azért kell neki, mert fura kéjencekkel szokott ágyba bújni, és nyilván szeretne kevesebbet látni belőlük. Ráadásul az ő szerepe mindemellett anyai is lesz. Egy kisfiúról fog gondoskodni, akinek nem találják a szüleit. Ad neki enni, mellette fekszik éjszaka, ha szükség lenne rá. A többiek nagyjából leszarnák, kivéve a látó nőt.

Egy másik eleve látássérült figura a szemtapaszos ember, aki viszonylag későn érkezik, és hírekkel fog szolgálni a külvilágból. Mivel eleve csak a fél szemét használhatta, ezért ő is olyan alak, aki jobban kiismeri magát. Az ő belső monológjait átmentették a regényből, és megtudjuk, hogy látó emberek ennyire nem kerülhetnek közel egymáshoz, mint ők vakon. Szinte szurkol is, hogy ne térjen vissza senkinek a látása. Vagyis ő nem a lealjasulást, hanem az összetartozást látja. Megjegyzem, szerintem a kettő összefügg. Ha van távolság az emberek között, ha magányosak, akkor nehezebben uralkodnak el az alapvető ösztönök, amik aztán nők megerőszakolásához vezetnek, meg szeretethez, egyébként.

Amit a szemünkkel nem látunk

Mikor kijutnak a karanténná átalakított elmegyógyintézetből, egy rakás beszédes és apokaliptikus kép fogad bennünket. Azon túl is, hogy mindenki megvakult. Arra gondolok, mikor a látó nő keresztülsétál egy templomon, ahol a szentek képein a szenteknek fehérrel van átfestve, a szobroknak pedig fehér kendővel van eltakarva a szemük. Ekkor a háttérben egy pap prédikál, méghozzá Pál apostolról. Róla annyit érdemes (röviden) tudni, hogy keresztényeket üldözött, majd elvesztette látását, méghozzá akkor, mikor megjelent neki az Úr. Ekkor bekövetkezik a Pálfordulás, vagyis keresztény üldözőből, a kereszténység terjesztőjévé válik, hogy kellően leegyszerűsítsem (vagy Mészöly Miklós regényében Saulusból Paulusszá lesz). Tehát van biblikus alapja is a történetnek, nem árt figyelni rá.

Idiet szempontból

Nekünk azért lehet fontos a film, mert mint mondtam fentebb, igen diétás darab. Minden az étel körül forog. És a dugás körül. Mert nemcsak a banditák dugnak, a többiek is, például a doki megcsalja látó feleségét a prostival.

A filmben szépen lecsupaszodnak az emberek, minden harc arra irányul, hogy megszerezzék az ételt. Aki megszerzi, az kérhet cserébe nőt, akármit. Akinek meg nincs, az odaadja érte mindenét, a nők a méltóságukat, a férfiak meg a nőiket, vagy ahogy a filmben mondják: a férfiúi önbecsülésüket. Nekik sem vidám, ha az asszonyon hempereg egy fél kórterem. De az ételről azért csak nem mondanának le.

„Lassan, folyamatosan fogom neki beadagolni a dolgokat. Egyébként szigorú és komoly nevelést fog kapni, és a szexualitás fogalmával is idejében fog megismerkedni, mert nem akarom, hogy hülye elképzelései legyenek a szexről.” /Michelle Wild gyermeke neveléséről/ forrás: velvet.hu (eminnen)

Minap láttam Michelle Wild művésznőt az utcán. Igazabban, megmutatták nekem, mert első blikkre nem tűnt fel, ami annyiból mindenképpen megjegyzendő, hogy egy nő hívta föl a figyelmem az expornós celebarány-növekedésre, amin kicsit ki is akadtam, hiszen a pornós csajt má’ mégiscsak nekem kéne felismerni, aztán rájöttem, hogy domborít ő kórházsorozatban is. Meg így igaziból Vad Katalinnnak hívják, és van neki gyermeke.

A Vad anyukával kapcsolatos fantáziálgatások közül különlegességével mindenképpen kiemelkedik az a dialógus, amit állítólag gyermekévek fog folytatni majdan valamikori szakmájáról. Igen, igyekszem elképzelni ennek a nem mindennapi szülői feladatnak a lehetséges megoldásait, mart az „anyu pornózott” kijelentés nyilván további magyarázatra szorul.

Arról szó sincs, hogy a pornót elítélné az Idiet, sőt, meg leginkább dehogy, és arról sincs szó, hogy Vad anyuka anyai képességeit bármilyen formában megkérdőjelezné, és egyáltalán nem találtatik reménytelennek expornósként gyermeket szépen nevelni.

Mindössze arról van szó, hogy izgatnak a nem mindennapi helyzetek. Régen azon kuncogtam magányomban, hogy milyen lehet az a buli, amin mondjuk azt ünneplik, hogy valaki megnyerte a legjobb orál szexjelenetért járó Pornó Oszkárt. Eleve, hogy lehet ehhez mögöttes tartalom nélkül egy őszintét gratulálni a „jól szoptál”-on kívül? Itt, még ha az ember pusztán csak annyit mond, hogy „ügyes vagy!”, az is olyan furcsán töltődik fel jelentéssel, hogy inkább meggondolja.

Variációk egy témára

De vissza Michelle-re, mert most mégis ő a téma. Ugye aztat említi a művésznő, hogy a pornó nem egyenlő a szexualitással, vagyis gyermeke felvilágosítása során majd nyilván különbséget fog tenni a kettő között. Tehát mikor már korhatárilag nem ellenjavallt (2022-ben, ha jól számolok), gondolom lesznek ilyen megjegyzések a vidám családi dvdzés közben:

„Látod aranyom! Az ott anyunak rossz volt ám, csak a rendező bácsi kérte, te majd mondjál rá nemet!”

„Jaj bogaram, dehogyis! Ehhez igaziból elég két ember.”

„Itt most nem tudom biztosan, melyik vagyok én.”

Mindenesetre az Idiet jó egészséget kíván a művésznőnek a feladathoz, és úgy általában is megannyi boldogságot.

Ui.

Mivel szemétség egyfolytában a pornós múltat szajkózni, elvonatkoztatás gyanánt itt van Michelle zenei pályafutásának zászlóshajója.

Harry Potter sikere töretlen és legalább 50%-ban magyarázatra szorul. Magyarázatra szorul, mert nem hiszem el, hogy ilyen szilaj fétishullámot lehet vetni pusztán a mágia szédítő erejével, amit iskolai környezetbe helyezünk. Nem úgy van az, hogy a biológiát átnevezem bájitaltanra, a testnevelést meg gonosz varázslatok kivédésére, oszt’ megvan a siker. Nehogymá’ ennyi elég legyen.

Valójában a karakterek teszik vonzóvá a mágusmesét. Ezek a mitugrászok jönnek a hétköznapi emberek világából, úgy néznek ki, mint a normál emberek, és varázsolnak, legalábbis varázsolni tanulnak, ami eleve vonzó. Hermione (Emma Watson) ugyebár csinos, de úgyis mindenkit az hoz lázba, hogy boszorkány. Az olyan jó bűnös nő, aki minden sötét dögség birtokában van. Ezen nincs is sok magyaráznivaló. Hermione már elmúlt 19 éves, nő, szép, színész, sztár, tehát playboy-pozitív, és tuti, lesz is belőle sorozat legkésőbb a Potter-filmek után, és még tutibb, hogy roxforti környezetben fogják pózolásra bírni.

A szemeteket szeretik

Az viszont talány, hogy Harry Potterért miért rajong a rajongó. Biztos vastagon benne van, hogy ő amolyan szerencsétlen gyermek, akit az emberek egyfolytában piszkálnak, hipergázok a nevelőszülei, és esetlennek kéne lennie az iskolában. És az is, csak valahogy tobzódik benne a varázslóskill, és olyanokra képes, amire senki korabeli. Pedig külsőre nem tűnik túlserdültnek vagy ilyesmi. Ha jól gondolom, a gonosz Voldemorttól kapott valamicske mágianyalábot szülei segítségével, de ez mindegy, a részletek hidegen hagynak ilyen szempontból, az a lényeg, hogy kapcsolatban van a gonosszal a sebe által, mely gyakran fejfájást okoz neki. Szó szerint fejfájást. Erre még visszatérünk.

Evolúciós defekt=szociális hátrány

Harry karakterfejlődésének megértéséhez meg kell vizsgálnunk környezetét. Legjobb barátnak Ront dobta a gép, aki szintén szerencsétlennek hat. Nem túl okos, a bátyjai cuccait hordja, és karakteresen vörös hajú, kiemelendő esetlen, szerencsétlen vonásait. A vörös haj majdnem akkora szívás, mint a szemüveg, de a sors fintora miatt az Harrynek van.

Ugye tök jó, mikor ők töketlenkednek a csajok elhívásával, ez az átka a szemüvegességnek, például. Mert az amolyan sérülés, kívül hordott fogyatékosság, amire darwini szemmel igen ferdén néznek a csajok, és utoljára jut eszükbe a párzás, mint olyan. Hiszen mennyi hollywoodi jelenet van, amikor a szemüvegesnek eltörik a szemüvegét, ő meg tehetetlenné válva kóvályog. Ilyenkor a nők legbelül érzik, hogy nem túlélésre termett az ilyen, és gyorsan keresnek másik társat DNS-örökítés céljából. Na, ezért kell Ron, mert így ketten szerencsétlenek, tompítják egymás nyomorát. Ők ilyen közösen bénázó kompozíciós egységnek tekinthetőek.

A géniusz

Az alkotó kiválóan ellensúlyozza ezeket a társadalmilag jellemgödörnek elismert területeket. Egyrészt azt sejtjük, hogy Ron össze fog jönni Hermionéval, minden vörössége ellenére, és azért az mégiscsak irigylésre méltó. Harrynek pedig egyéb adottságai vannak.

Ő a varázslózseni. És figyeljük csak meg, mennyi vonást visel magán az irodalom zseniképeiből. Az egyik legfontosabb, hogy kellően elszigetelt, legalábbis a többiekhez képest, ráadásul fáj a sebhelye. Gondoljunk csak doktor House-ra, vagy a House-karakter alapjául szolgáló Adrian Leverkühnre Thomas Mann Doktor Faustusából. Ez utóbbinak migrénes fejfájása volt, ami gyakran kínozta, és ha ez nem lenne elég, a migrén fényérzékenységet okoz, ezért szépen elhúzott függöny mögött töltötte idejét, ahol egyszercsak alkut kötött a hímringyóként megjelent ördöggel, mondjuk. Tehát kell a kapcsolat a sötét oldallal, és olyanja van Harrynek is.

Harry, a szexszimbólum

A varázslóságot egyrészt a sötéttel való kapcsolat teszi vonzóvá, gondoljunk csak vissza Hermionéra és arra, hogy a dögös nőket szokás leboszorkányozni. Ugyanez működik Harrynél, csakhogy kapunk még megerősítés gyanánt egy fallikus szimbólumot. Mondhatnánk, ami doktor House-nál a sétabot, az Harrynél a varázspálca. De azért nem egészen, a szimbólum itt máshogy épül fel.

Ugye Harry a varázslózseni, zsigerből használ olyan bűbájokat, amit iskolatársai mégcsak fel sem fognak, hiába van nekik is varázspálcájuk. A varázspálca szerepét az nagyítja föl, hogy Harry pont abban tűnik ki mindenki közül, amihez a pálca kell. A varázslat létrejötte a varázspálcán keresztül/a varázspálcával történik. A varázserő Harryben van, a pálcája arra szolgál, hogy más is részesüljön belőle. Jaja, már megint oda lyukadunk ki. Harry Potter is férfi szexszimbólum.

A kép hatását egyébként lehetne fokozni. A varázslóság és a varázspálca ellensúlyozza a szemüvegességet. Azt iszont le is vehetné. Az tulajdonképpen annyit jelentene, hogy Harry csőre van töltve, éppen borotvaéles, mintegy hátrahagyja evolúciós hátrányát.

Megnyilvánulhat ez úgy is, hogy megvizsgáljuk, mit csinálhat az ember szemüvegben, aztán indirekt módon belátjuk, hogy akkor mit is csinálhat szemüveg nélkül. Olvasgatni, rajzolgatni lehet, meg esetleg rejtvényt fejteni, tehát csupa aszexuális tevékenység űzhető okuláréban. Anélkül viszont a szemüveges csak dugásra alkalmas, nyilván, hiszen nem elég éles a látása egyéb cselekedetek végrehajtásához, vagyis a szemüveg hiánya egyértelműen jelzi a nemi vágy meglétét. Harry Pottert egyedül szemüvege tartja az ifjúsági filmek kategóriájában.


(Csak úgy megjegyzem, én is szemüveges vagyok.)

Bizonyára mindannyian szoktunk azon töprengeni, vajon miért is vonzó az aktuálisan felszolgáló pincér/pultos lány, ha az éppen vonzó. Mert egy pincér/pultos lány nem tud úgy vonzó lenni, mint egy nem pincér/pultos lány, aki csak simán vonzó. A pincér/pultos lányság jelenségében ugyanis, ősi vonzerő rejtezik, melyet a természet jó mélyre elnyomott, mondhatni, besöpörte tudatunk szőnyege alá, had erjedjen és dolgozzon ottan.

Az egyik összetevője a pincér/pultos lányok miatt feltörő érzelmi gejzíreknek a magával ragadó kényelmesség. Úgy értem ezt, hogy a pincér/pultos lányt nem kell megszólítani hülye kérdésekkel, éppen ellenkezőleg, a pincér/pultos lány szólít meg minket. Tulajdonképpen megspóroljuk az ismerkedés reménytelenül unalmas első lépcsőfokát, és rögtön kezdhetünk is  érdemi diskurzust, illetve a pincér/pultos lány kezdeményez érdemi diskurzust, miszerint a következő kérdések hagyják el szerelem pírjától lüketető ajakát neki: mit hozhatok?/mit adhatok?/mit óhajtasz? Mondanom sem kell, ez utolsó opciót csak igazán ihletett pillanatokban tudja értékelni a kiéhezett Y-kromoszómánk, mert az bizony a lehető legmocskosabb gondolatokkal felruházkodva tudna egy-két cifrát óhajtani, amit fejben meg is tesz, majd kér valamit inni.

Tehát a végső vonzóságfaktor egyik összetevője, hogy a pincér/pultos lány mosolyogva megszólít minket, ráadásul ilyen kaján kérdésekkel, amiknek nem is állunk ellen. De hát ez azért kevés a mi intelligens kromoszómánknak, ettől még nem hasalunk pult alá, ugye.

A titkos fegyver második lövete, hogy a pincér/pultos lány teljesíti is kimondott kívánságainkat, például hoz sört. És ez az igazi közepe a kérdésnek, miszerint miért vonzóak a pincér/pultos lányok.

Egyrészt ugye, uralkodnak irgalmatlan mennyiségű tápanyagon, amiből mi inni szeretnénk. Ez a rajongás már nyilván csecsemőkorból hozott, mert könnyedén párhuzamba állítható a szoptatás aktusával, csak ott bőgni kell anyának, hogy adjon má’ cicit, itt meg mosolyogva megkérdik, mit is óhajtunk. Aztán mikor választunk, az is úgy zajlik, hogy a pult mögött jár-kel a pultos a lány, őmögötte pedig ízlésesen telepakolt piáspolcok vannak, amiért a sorban epekedünk, tehát az ital és köztünk gyakorlatilag a pultos lány van, de nem ám közénk áll, hanem hidat képez az elérhetetlenség szakadéka fölé, mert mi kérünk, ő meg nyújt. Italt, ugyebár. Nevezhetjük ezt a jelenséget dekorációnak is, ha tetszik, az a lényege, hogy a pultos/pincér lány számunkra nagyon vonzó környezetben dolgozik, hiszen uralkodik mindazon, amiért mi megyünk, és úgy érezzük tudatunk alján, hogy vele együtt megkapjuk a dekorációt is.

A másik még ijesztőbb hatalom e nők kezébe, hogy nem ám csak kiszórják a nedűt, hanem gyakran lehet őket látni mintegy takarítani. A kifogyott söröskorsót elhordja, szénné hamuzott hamutálat kiüríti, látjuk, amint a kifröcskölt piát törölgeti felfele az asztalról, és nem ám felháborodik, hanem megkérdezi, hogy hozhat-e még valamit?/óhajtok-e még valamit?

Óhajtok, e!

Őt magát, otthonra tokkal, vonóval, méghozzá evolúciós alapon. Mert a fejemben ő mértéktelen mennyiségű tápanyag úrnőjének számít, eleve ő szólít meg először, ráadásul mosolyogva, elmos utánam, sőt mások után is, és a végén meg is köszöni, hogy jöttünk. Olyan apróságokról meg már nem is ejtek szót, hogy milyen szép is, mikor szakszerűen habosodik a csapolt sör, amit a pincér/pultos lány csapolt a rendszerint csillogó sörcsapból.

Mert az igazság az, hogy minden férfi egy pincér/pultos lányt szeretne otthonra, akkor is, ha nem vallja be. És ezen nem lehet változtatni, mondom, evolúciós igénnyé fejlődött, hogy olyan párt keressünk, aki partner a túlélésben és kényelmesebbé teszi életünket, vagyis összességében kielégíti ökológiai igényeinket. Itt meg rögtön van tápanyag, ráadásul a mosogatás mosolyogva zajlik. Aki mosolyog az meg tök happy, nyilván nincs vele semmi gond, jó lesz otthonra is egy kis derű, majd engemet is felvidít (én is happy leszek). (Figyelem, szexuális utalás is van ám!).

Csak az a baj, hogy ez is hazugság. Hogy kifejtsem, a pincér/pultos lány az olyan, mint a tévében a horror jelenetek. Mert attól félünk, de nem ölnek ám meg senkit benne. Ha nem tévén keresztül látnánk a szétvagdalt jeleneteket aláfestő zenével és egyéb dekorációval, hanem a helyszínen néznénk a felvételt szépen élőben, akkor egy kicsit sem ijednénk meg, sőt, nem találnánk a helyünket az operatőrök és sminkesek tengerében. Ez van a pincér/pultos lányokkal is. Ha hazavisszük őket, az olyan mintha élőben néznénk egy horror forgatását. Ugyanannyira nem vonzóak többé, mint amennyire nem félelmetes a horror. Kiderül, hogy utálja a vendéget, a mosolygás csak a munkája része, amúgy nem használja, sört sem szeret hozni, a bárpult nem is az övé, a mosogatást meg elvből elveti, hiszen azt csinálja a munkahelyén, nehogymá’ itthon is kelljen neki. Így aztán nem elégíti ki az ökológiai igényeimet, boldoggá meg végképp nem tesz, hiszen hamis volt a mosolya.

A pincér/pultos lányság óriási átverés ám!

Hosszú bejegyzés! Sisakot föl!

Nem tűntem el, csak nagyon elmélyültem. Most kaptok egyszerre egy tucat bejegyzésre valót. 

Ma is irodalom lesz a főétel. Amolyan diétás, kortárs. Ráadásul rap. Ugyanis eljött az ideje, hogy Ludditákat boncoljunk, mert ki ne lenne kíváncsi, mi rejtezik e két dögben. Hát most alászállhatunk rejtelmeikbe¹.

Elmélkedtem én már itten más művekről, hol felületesen, hol kevésbé felületesen, de ennyire még egyszer sem kellett megfeszülnöm. Szó szerint napok óta azon töprengek, hogy mit tudok felfogni egy-egy szövegből, amik ráadásul további szövegekre utalnak, és azon is töprengek, hogy a sok lehetséges olvasatot hogyan hámozzam le az igazi Idiet-olvasatról. Mert az elemzés most sem marad hagyományos mederben, és én nyilván ezt, és csak ezt fogadom el helyesként.

A dal (itt meg is hallgathatod)

öngólem
 

Az élet pokol, kín, kóma,
érett Stockholm-szindróma:
akkor erogén, amikor lerabol,
de ami derogál: amikor araszol.
Akkor a rabból jól smasszerra váltok:
mér éljem a filmet amit előre látok?

Holttér benn, míg kinn ragyog a tok,
Alapélmény, hogy csak vagyogatok.

Ne fogazz, csak szívj, mert bagó a szó,
ne ragozz: az igazi szadomazó!
Ó, állok a gangon, vagyis a robot áll,
a megszokott szabotál, a punk sem provokál.
Káoszt se! És semmi rendet!
Ambientet hallgatok, de nem pihentet.

Holttér benn, míg kinn ragyog a tok
alapélmény, hogy csak vagyogatok

Ahogy szex után zárok be a szétterpeszből,
a rolót le! Kifogytam a B-tervekből.
Egy életlen fényképre kerültem véletlen,
úgy visz el a turista, hogy nem látott az életben.
Úristen, most hív elő, sűrűn rámles,
az arcomból japán hűtőmágnes…

Holttér benn, míg kinn ragyog a tok,
Alapélmény, hogy csak vagyogatok.

Mint a presszóban az összetolt kerek asztalok,
nonstop kapaszkodnék, de nem passzolok.
Baszki, a pejoratív dumámért egy forintot se adnak,
nincs bélyegem: hogy írjak a korinthosziaknak?
Mélezz! Mélázás, lazaság, a light étrendek,
egy Buddhát addolok Myspace-friendnek.

Holttér benn, míg kinn ragyog a tok,
Alapélmény, hogy csak vagyogatok.

A hátamon megtorpan egy verítékér,
megyek az utolsó vacsin pótterítékér’.
Tessék: privát szféra, magánszektor,
a pitvaron, a kamrán a szárnyas vektor:
az Úrjézushoz szállnak, ő a Védegylet
erős srác, csak elbír még egyet.

Holttér benn, míg kinn ragyog a tok,
Alapélmény, hogy csak vagyogatok.

Azt máris előrebocsátom, hogy ez a mű a szexről szól. Nagyjából azt az atmoszférát mutatja be, amiben létjogosultsága lesz a vibrátornak, csak hogy lelőjem a poént. Persze van e kijelentésnek is alapja.

A cím: öngólem

Bizony, így kisbetűvel. Ez az első, ami feltűnő, jobban mondva nem feltűnő. A nagybetűs írás azért vonatkozik a címekre, hogy kiemelje azokat a szövegkörnyezetből, így a szabályos írásmód elmaradása nyilván jelentésképző funkcióval bír. Ha jól tippeljük, akkor ami elvész az egyedítésből azáltal, hogy nincs kiemelés, az fog többletként megjelenni a mérleg túloldalán, vagyis ami nem egyedi, az szürke és monoton, így a kisbetűs címadás rémszürke és rémmonoton világot jelez nekünk előre, elvileg. (Egyébként ezt a rémszürkeséget támasztja alá a szöveg előadásmódja is, vagyis a majdnem suttogás, amit ráadásul üveghanggá torzítottak.)

Aztán az is gyanús, hogy ilyen szó nincs is. Mégis nem sokára meglátjuk, mennyi lehetőséget hordoz magában a kifejezés. Mindenek előtt kiszeleteljük a szóból az egyik, szokványos nyelvhasználat alkalmával is előforduló tagot: (ön)gólem.

A gólem

Gólem tulajdonképpen egy agyagból készített lény. Lőw (/Loew) rabbi kreálta jó négyszáz évvel ezelőtt Prágában, és a teremtény történetében rengeteg szimbólum található. Elsőre úgy tűnhet, hogy a legfontosabb vonása a legendának, hogy Lőw rabbi azért alkotta meg az agyagembert, hogy segítsen népén, mert nemcsak agyon dolgozták magukat, hanem rendszeresen üldözték és zaklatták őket. A gólem jó védelmezőnek bizonyult, és a munkát is vidáman végezte, így tekinthetnénk rá úgy is, mint egy kétségbeesett nép megmentőjére.

De persze ennyire nem egyszerű. A gólem egyik igen fontos tulajdonsága az együgyűség. Annyira, hogy gazdájának minden szavát teljesíti (amíg fel nem lázad ellene, mint a legendában is, de azt most hagyjuk). Tehát a gólem gazdáját szolgája. Parancsra cselekszik az életre kelt agyagbábu (míg meg nem tanul olvasni, mert akkor annyira emberivé válik a gondolkodása, hogy lesznek igényei).

Egyébként nem új jelenség a csajok munkásságában a gólem. Már az előző, Porcogó címet viselő lemezen is megjelent a sehova tanúi² című, szintén nagy hatású műalkotásban, azzal a különbséggel, hogy ott még volt valamiféle közösségtudat a műbeli szereplők világában. Itt ez már nem adatik meg, nem egymás gólemeiről van szó, hanem öngólemségről, egyetlen személy saját magához fűződő viszonyának milyenségéről. Az ugye nagyon szomorú, ha nincs társ, és saját magának is csak együgyű, buta szolgája lehet az ember. Még csak az sem jut ki, hogy mást szolgáljon az egyén.

Ebből eddig levonhatjuk, az öngólem kifejezés arra utal, hogy valaki saját magát szolgája, hogy ne menjek a dolgok elébe – csak egy kicsit – saját maga kedvére tesz.

Aztán egy másik kihámozható kifejezés a címből:

öngól(em)

Ezt azért is engedhetjük meg magunknak a nyilvánvalón kívül (mi bármit megengedhetünk magunknak), mert ez a szám a tizenegyes című albumon szerepel, tehát nyugodtan turkálhatunk metaforákat a labdarúgás világából. Én rögtön mondanám is, hogy a gól, a találat azt jelenti, hogy sikerült örömöt szerezni a partnernek, de úgyis jönne legalább valaki, aki közli, hogy én csak belemagyarázok. Ám most sem vagyok egyedül, elegendő ismét visszanyúlni a lányok előző albumához, azon belül is a mínuszban című nótához, amiben egyértelműen jelenik meg a góllövés³ mint jól elkapott szexuális pillanat, egészen pontosan orgazmus, melyet férfi váltott ki női partneréből szeretkezés közben.

Ennek fényében mondhatjuk, az öngelem cím utal a maszturbálásra, hiszen a saját magunk szolgájaként magunknak szerzett öröm mi más is lehet, mint szexuális öröm, főleg, ha hozzáadjuk az egyenlethez mindazt, amit a gól (ez mindkét szeletelt tagban közös) jelentése tovább tágít (tágít, hi-hi!).

Így első blikkre ennyi elég lesz a címről, rátérhetünk arra, mit is mond a

szöveg

Az élet pokol, kín, kóma,
érett Stockholm-szindróma:
akkor erogén, amikor lerabol,
de ami derogál: amikor araszol.
Akkor a rabból jól smasszerra váltok:
mér éljem a filmet amit előre látok?

Emitt, az első versszakban máris szembe találjuk magunkat egy jókora szerepzavarral közvetlen azután, hogy leszögeztetett: az élet szar (pokol, kín, kóma stb.). Mert az élet nemcsak szar, hanem érett Stockholm-szindróma is.

Stockholm-szindróma

Ez egész egyszerűen annyit tesz, hogy túszok, fogvatartottak elkezdenek szimpátiát, esetleg szeretetet érezni fogvatartóik iránt. Ez magyarázható egyrészt azzal az érdekközösséggel, ami abból fakad, hogy a túsz esetleg úgy érzi, neki is jobb, ha a fogvatartó megkapja azt, amit szeretne, hiszen akkor ő maga kiszabadul, de előfordulhat az is, hogy a vonzalom azért támad fel a kínzó fél felé, mert az ad némi figyelmet. Pl. wc-re sem enged ki egyedül. Ez a fajta figyelmesség is generálhat együttérzést, méghozzá úgy, hogy fölébe nő annak a racionálisan elvárható haragnak, gyűlöletnek, aminek a kiszolgáltatott félben meg kéne születnie. De ugye azt sem sokan szeretnénk, ha rossz lenne annak, akinek ki vagyunk szolgálva. A Stockholm-szindróma tehát fogvatartók felé megnyilvánuló szimpátiát jelent.

Aztán szépen továbbomlik a metafora (az élet = érett Stocholm-szindróma), ugyanis az élet akkor erogén, amikor lerabol. Az erogén azt jelenti, hogy nemi izgalmat kiváltó, nemileg könnyen izgatható, vagyis az élet akkor igazán bizsergető, amikor éppen lerabol, teszem azt kifoszt, ami meg ugye elvileg szar. Valami olyasmivel állunk itt szemben, hogy élvezetet csak ilyen lerabló aljasságok árán kaphatunk, amit nyilván nem vállal racionális elme. Az ilyen lerabló jelenségek szeretete egyértelműen utal Stockholm-szindrómára.

Ezzel ellentétben meg kiderül, hogy a nyugodt, csordogáló, araszoló élet az meg derogál, vagyis nincs kedvére (méltóságán alulinak, jelentéktelennek érzi) a műben megszólaló személynek. Tehát ami nyugodt, az nem kell, ami nem nyugodt, viszont élvezetet hoz, az meg lerabol. Kinek melyik rossz tetszik?

Majd következik a rabból smasszerra váltás. A lírai én kezébe veszi az irányítást, méghozzá azért, mert rabként ugyanazt a filmet élné, amit előre lát.

Persze ez is szexuális utalás, mi más. A női szerep alapvetően kiszolgáltatott, valahogy a férfiak a smasszerek, és most ezt a szerepet veszi magára egy nő (szerencsére a Ludditák hangján is bőven szüremlik át nőiség). Az előre látott film pedig talán arra utal, hogy minden férfi ugyanúgy enyeleg, nem hoz újdonságot a beszélőnek, és mivel az araszolás (/maszatolás) nem menő, inkább ő lesz a góré, a maga góréja, mondhatnánk öngóleme. Majd ő dug saját magával/megdugja saját magát.

Refrén

Holttér benn, míg kinn ragyog a tok,
Alapélmény, hogy csak vagyogatok.

Refrénértelmezés no. 1.

ÉS akkor a legjobb. Nyilván azzal a kérdéssel fordulunk magunkhoz, hogy minek is van tokja, mondjuk a hegedűn kívül. És nyilván azt a választ kapjuk, hogy hát a kardnak. A kard pedig minden vitán felül fallikus szimbólum, gondolom ez már nem szorul további magyarázatra. És ugye mije van a kardnak? Hát hüvelye! Olyana még a nőknek is van, ezért e két dolgot mi mostan összekapcsoljuk, vagyis a refrén első felének első fele („holttér benn”) Idiet-fordításban annyit tesz: üres a vagina. És hogy tovább ízlelgessem, még bontogathatjuk a holttér kifejezést is. Ezt például autóvezetők jól ismerik. Az a terület, ami nem látható a visszapillantó tükörből. De van jobb is, édes Istenem! Szokás ezt használni nem hasznosítható (hogy ne mondjam: nem rakodható, nem megrakható) területre, mondjuk szállítóeszközökön. Vagy/sőt a holttér katonai kifejezés is: „fedezék mögötti terület, ahová lövedék nem csapódhat be.” Keservesebb vaginasors aligha létezik ennél: nem látható, nem rakodható, és lövedék (figyelem! fallikus szimb.!) sem csapódhat oda.

És bár belül igen sanyarú a sors, azért kinn ragyog a tok. Nem vitás, hogy a funkcióját vesztett vagina tulajdonosa vonzó. Csinos és ragyog (Utalhat ez arra is, hogy a nagyon puccos csajoktól meg-megrettennek a hímek, viszont, ha nem puccos, akkor meg nincs rajongó. Hajrá! Lehet keresni az arany középutat.). De a tok lehet bármilyen kívánatos, mégiscsak arra a célra jött e világra, hogy kardot fogadjon be. Ebben rejlik a tragikum. Vagyis a kard befogadásával járó öröm tűnik visszásnak, mert ugye akkor erogén, amikor lerabol. Az, hogy üres tokkal állunk szemben azt bizonyítja, hogy a lírai én nem vállalja a lerablást, hiába a Stockholm-szindróma, ami segít együttműködni, sőt megszeretteti a rablót, ő valahogy üres marad.

A refrén második sorának kulcsa az alapélmény: vagyogatok. (Ha meghallgattátok, akkor tudjátok, hogy ez a szó ráadásul mantraszerűen ismétlődik a refrén végén.) Vagyogatok, nem egyenlő élek. De nem is holt, legalább kívül ragyog. Zseniálisan mutatja a gyakorító képző (-gat), hogy a létezés szaggatott, nincs állandóság és igazi lüktetés sem. Sőt, az igaziság hiányzik. Például mikor valaki azt mondja, hogy találkozgat valakivel, az egyértelműen jelzi, a kapcsolat nem komoly, csak úgy összejárnak az egyének. Ugyanez jelenik meg itt is, csak a létezés válik komolytalanná, erőtlenné. A lírai én nem él, dugás nélkül mindössze elvan.

Refrénértelmezés no.2.

Nem szívesen mennék el egy másik lehetséges olvasat mellett, hamár diétás énblog. A refrén (na jó, az egész mű is akár) ugyanis megjelenít egy diétázó nőt, mondjuk. A belül tátongó holttér utal arra, hogy az illető nem evett, aminek folyománya a ragyogó tok, társadalmilag ideálisnak vélt sovány test. És ugye a külső vonzalom megteremtése valamiért belsőnk sanyargatásával jár. Egészen döbbenetes megjelenítője ennek a refrén rímpárja, amiben mindössze egyetlen hang eltérés van: ragyog a tok — vagyogatok. Hogy ne mélyedjek bele jobban, mindössze annyit jegyeznék meg, a nem dugás és a nem evés ugyanúgy okoz dopaminéhséget, mint már egyszer írtam róla. Dopamin hiányában pedig depressziósak leszünk, mondhatnánk: nem vagyunk jól, csak vagyogatunk.

És nem csak azért engedhetjük meg magunknak a diétás értelmezést, mert én mondom, meg mert erre is tudok utalni egy másik szöveggel, amit szintén Fiáth Titanilla írt⁴: „Üres a belsőm, mint nélküled a diszkóporond – jó, megcsúsztam a szénhidrátnapra esett disznótoron –, de bizton mondom, mer a hízópara hangja int: pár potom fotont csak, s egy csodálatos mandarint ettem!”, hanem azért is mert erre a jelentésre is stimmel a szöveg.

Kijön ez az első versszakból is. A Stockholm-szindrómába belefér bőven, hogy együtt érzünk a sanyargatással. Diéta alkalmával mégiscsak a magunk smasszerévé válunk, tartózkodunk az étel adta örömöktől. És itt ismét felhívnám a figyelmet egy ellentétre, méghozzá rabló és smasszer között. A lerablás van párhuzamban az erogénséggel. Ez mondjuk az, amikor egy jót eszik az ember (ekkor jut bőven dopaminból és szerotoninból), viszont a tok nem lesz éppen ragyogó, ami meg lehangol. Így megvilágosodik a Stockholm-szindróma is, vagyis arról van szó, hogy nem kéne engedni a kísértésnek, de a Stockholm-szindrómás vonzalmat érez a rabló iránt, akármilyen irracionális. Majd jön a fordulat: smasszerra váltás a Stockholm-szindrómás rabból. És míg a Stockholm-szindrómás rab szereti a rablót, a smasszer bezárva tartja, nehogy a világ közel kerüljön hozzá, vagyis bebörtönzi az erogénségét a lírai én, kezdődhet az örömök megvonása. Szerintem a világon senki nem tudná ennél szebben lefesteni a diéta aktusát.

2. versszak

Ne fogazz, csak szívj, mert bagó a szó,
ne ragozz: az igazi szadomazó!
Ó, állok a gangon, vagyis a robot áll,
a megszokott szabotál, a punk sem provokál.
Káoszt se! És semmi rendet!
Ambientet hallgatok, de nem pihentet.

De jó lesz haladni most már. Az első sorhoz nem kell önmagában nagydoktori. Főleg az első feléhez, ami ugye a szopásra utal (itt már volt róla szó bővebben), viszont egy kicsit bezavar a képbe, hogy bagó a szó. Mert a bagó, ami szlengül egyrészt cigi, szintén szívandó valami, másrészt viszont szokik arra is mondani, mikor valaki valamiért kevesli az anyagi juttatást, teszem azt, nincs megelégedve az általa írt szövegek pénzre váltott értékével. Ezt erősíti a folytatás is: ne ragozz, vagyis ne magyarázd a mondandód, ne bonyolítsd.

Ám ez a két sor is olyan állat ellentétet hordoz magában, hogy csak na. Ugyanis, rímelnek a sorok elől hátul, és a rímeltetett szavak mindig összébb tartoznak egy kicsit. Tehát a ne fogazz és a ne ragozz sorkezdések egybejátszák a szövegíró lány és a szopó lány képét. Összemosva annyit tesz: szövegírni szopás, egyrészt nem jár érte csak bagó, másrészt meg kéne kezdeni valamit ezzel a szadomazósággal. Valószínűleg arra mehet ki a játék, hogy a szopás eleve megalázó (a szövegírás eleve megalázó, mert nem kapsz pénzt sem), de ha szépen térdre esel és nekilátsz, akkor is belepofáznak olyanokat, hogy ne fogazz (a szövegíró ne ragozzon), és azért pofáznak bele, mert a fogazás fáj. Jó kis kép, fáj a szopó és a szopott félnek is. Az egyik nem kap fogazatlan szöveget, a másik meg nem írhat fogazott szöveget, csak hogy összemossam a két képet (a képek egyikében az mc lány dolgozik a szájával, a másik fél, akinek a szövegek készülnek, mondjuk a publikum pedig másmilyen orális technikákat kíván, hogy konkretizáljak).

A következő négy sort is az ellentétek tartják egybe. Arról szól, hogy semmilyen életérzés nem nyújtja a megszólalónak az élet élményét. Nem akar sem káoszt, sem rendet. A punk nem provokálja, pedig az arra van, az ambient meg nem pihenteti, pedig az ilyen erdei meg tengeri zajokból tákolt már-már relax rétegzene, amire elvileg baromi jól el lehet mélyülni. Még azt jegyezném meg, hogy a megszólaló személy, aki a gangon áll milyen szépen pontosítja öndefinícióját: „állok a gangon, vagyis a robot áll”. Az jó, mert a robot nem él, de még azért is jó, mert ez újabb rájátszás a gólemségre, ugyanis létezik egy bizonyos GOLEM-terv a világon. (Genetically Organized Lifelike Electron Mechanics = genetikailag szerveződő életszerű elektromechanikai szerkezet). Ez olyan kutatásokat tartalmaz, melyeknek az a célja, hogy létrehozzanak önfejlesztő robotokat. Na, a megszólaló már egy ilyennek érzi magát, vagyis fejlődni képes, ráadásul saját magát fejleszti (öngólemség!), de nem élőlény.

3. versszak

Ahogy szex után zárok be a szétterpeszből,
a rolót le! Kifogytam a B-tervekből.
Egy életlen fényképre kerültem véletlen,
úgy visz el a turista, hogy nem látott az életben.
Úristen, most hív elő, sűrűn rámles,
az arcomból japán hűtőmágnes…

Újra szexuális utalás. Annyira értelmetlen az élet, mint széttenni a lábakat. Legalábbis a lírai én szerint. Azzal, hogy nincs több B-terve, utalhat arra is, többet nem nyílik meg („rolót le!”), bezárkózik a világ elől. Pont úgy, vagy azzal együtt, hogy a lábát sem teszi szét újra. Úgy látszik e kettő együtt jár.

Aztán egy turista ellopja őt fényképen, és tehetetlenül is a világ túlfelén találja magát egy hűtőmágnesen. Csak megjegyzem, mennyire hasonlít ez az aktus, mondjuk egy prostituált el(ő)hívására. Mert a kurvákkal megesik gyakran, hogy idegenek elviszik őket, akiket addig nem is láttak (perditaságról bővebben itt). Ez itt amolyan lelki prostitultság. Egy darabot elvisznek a lírai énből egy életlen képen. Az Úristen kiszólás pedig egyértelműsíti, hogy ez a darab igenis fontos a beszélőnek, ráadásul a sűrűn ráleső japánról valami perverz kép alkotódik, hiszen les. Mintha kukkolná a lírai én magánéletét. Mondjuk a zuhanyzóban lesné meg, vagy bármilyen bensőséges helyzetben.

4. versszak

Mint a presszóban az összetolt kerek asztalok,
nonstop kapaszkodnék, de nem passzolok.
Baszki, a pejoratív dumámért egy forintot se adnak,
nincs bélyegem: hogy írjak a korinthosziaknak?
Mélezz! Mélázás, lazaság, a light étrendek,
egy Buddhát addolok Myspace-friendnek.

Az összetolt kerek asztalok között üreg van, csak egy-egy ponton érintkeznek egymással, vagyis nem passzolnak. Állat kép. És ami ezután van, az még állatabb. Arról lesz szó, hogy nem adnak pénzt a pejoratív (rosszalló, lekicsinylő) dumájáért a lírai énnek (mondhatnánk, bagó a szó), sőt, nem írhat a korinthosziaknak. Ez bibliai utalás⁵. Pál apostol ebben a levelében beszél arról, hogy ő szeretet nélkül semmi. Legyen bármilyen jó mc a megszólaló én, szeretet nélkül ő semmi. Szeretet nélkül hiába tesz bármit a líra én, hiába dug, hiába bármi, csak semmi marad (sem káosz, sem rend; élettelen élet, mint az életlen fényképen stb.).

És ugye észrevesszük az mc-apostol párhuzamot!

Aztán kép utal a spirituális világgal való kapcsolat milyenségére is. Egyrészt már nincs bélyeg a levelezéshez, ami eleve modernebb megoldás lenne, mint az apostoli, hanem mélezni kell. Lazaság van, meg light étrendek, ami erősíti a diétás értelmezés létjogosultságát.

A nagyon ütős utolsó sor: „egy Buddhát addolok Myspace-friendnek”. On-line kapcsolata van a műben megszólalónak Buddhával. Mindössze annyi közük van egymáshoz, mint két Myspace-friendnek. Ráadásul ez nem a Buddha, ez egy Buddha. A határozatlan névelő általánosítja a jelentést. Nincs egy igazi Buddha, sőt, a Buddhaságot értelmezhetjük még tágabban, így megszemélyesíti bármely vallás főszereplőjét. Tehát bármely vallással barátkozol is, csak Myspace-friendek lehettek. Hívőnek lenni önmagában nem megoldás. De azért megpróbálod, legalább Myspaceileg nem leszel magányos.

Utolsó versszak

A hátamon megtorpan egy verítékér,
megyek az utolsó vacsin pótterítékér’.
Tessék: privát szféra, magánszektor,
a pitvaron, a kamrán a szárnyas vektor:
az Úrjézushoz szállnak, ő a Védegylet
erős srác, csak elbír még egyet.

A pótteríték az utolsó vacsira ismét zseniális. Az mc lány a 13. apostol. (Csak a spekuláció kedvéért megjegyzem, szerintem itten fontos a 13-as szám, hiszem Pál apostol levelének minden bizonnyal a 13. részletére utalt fentebb a szöveg. Lásd a lábjegyzetben!)

Az utolsó négy sorban pedig ismét ellentét lakozik. A Védegylet egy reformkori egyesület, amit hazai ipar védelmére hoztak létre. Tagjai azt vállalták, hogy az itthon felmerülő igényeket hazai termelésből látják el egészen addig, amíg az ellátható hazai termelésből. Ez egy kicsit lehet jó a hazai magánszektornak, mert lesz neki védett piaca, ahol nem kell versenyezni a külföldiekkel, viszont ez bezártsághoz vezet. Aztán csinál ilyet a külföldi is magának, és akkor mi sem mehetünk oda, míg végül azt nem látjuk, hogy mindenki magára zárta a kamrát, és magányosan eszegeti a lekvárt.

Persze ez a szöveg többről szól. Itt az Úrjézus a Védegylet. A kereszténység zárja magára a diliház rácsos ajtaját, ám a képben benne van az, hogy lassan mindenki ennek a Védegyletnek lesz a tagja („erős srác, csak elbír még egyet”).

Végül csak egy maradhat, ami kiközösít minden mást. A lírai ént is. Neki csak pótteríték jut az utolsó vacsin, az ő dumája nem kelendő, ő nem passzol a képbe. Minden egy irányba tart (vektor), és ennek az a hozománya, hogy kiszorul a másság. Minden áru hazai, és ha mindenki az Úrjézus Védegyletébe tartozik, akkor mindenhol minden áru úrjézusi lesz.

Akkor most mi van?

Lehet, hogy még nem látszik, de eljutottunk valahová. Ezen a ponton mindent újraértékelhetünk. Először beláttuk, a lírai énnek maszturbálnia kell az örömökért (vagy diétázik, olvashatjátok úgy is). Majd beláttuk azt is, hogy a lírai énnek mint mc-nek sem jut sok öröm, sőt a helyzete szopás, pedig az mégiscsak egy hivatás lenne, amiből meríthetne valami értelmet. De nem. Aztán láttuk, a lírai én prófétai szerepet szán magának, de úgy kell odakuncsorognia pótterítékkel a vacsihoz. Majd az Úrjézus a Védegylet, aminek szerencsésebb a tagjává válni, mint nem.

Na jó, most már kimondom: szerintem a lírai én leszbikus. Ez az ő mássága, ettől nem passzol (mint ahogy passzol a kard a hüvelybe, férfi a nőbe). (Szerintem a háton megtorpanó verítékér is utalás egy félbehagyott szeretkezésre, ami ráadásul azért marad abba, mert a lírai én elbattyog az utolsó vacsira, hiszen nem akar az egyetemes Védegyleten kívül maradni, mert ottan kurvául nagy a magány, ha mindenki belül van.) Ez a magyarázata az élvezet nélküli szexnek, illetve a maga sanyargatásának, ahogy megpróbálja férfiakkal, aztán nem megy, viszont nem felvállalható a másság. A széttett láb után inkább lehúzza a rolót B-tervek híján. Marad a vibrátor. Az öngólemezés.

Utószó

Előre berekesztem a spekulációt. Nem a Ludditákról állítom, hogy leszbikusok vagy frigidek lennének, hanem a műben megszólaló személyről.

A Ludditákról az a véleményem, hogy KO-SSUTH-DÍJ! KO-SSUTH-DÍJ! KO-SSUTH-DÍJ!

Lábjegyzet

1 – „alászállhatok rejtelmeibe” – utalás József Attila Óda című költeményére. A mű vitathatatlanul a szerelmi költészet mérföldköve. Itt ugyanis a megszólaló szerelmes nem pusztán közel akar lenni szerelme tárgyához.
”Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?”
Az a kívánság, hogy a távolság zéró legyen, vagy még kevesebb. A belsőséget kívánja meg a szerelmes hang. Vérkörök, vesék forró kútja és belek alagútja kell, bizony. Ez túl mutat a csókon. A szerelmünkhöz nem közel kerülni akarunk, hanem bele.
Benne levés. Na, ez a közelség maximuma.
2 – sehova tanúi: 
„Mert nálunk édesebb az élet, mint a mangó leve,
szól tangózene, fogd a mankód, gyere, 
itt mindenki mindenki góleme, 
és a nevünk ugyanaz, ami a bolygó neve.”
3 – mínuszban: 
„… hogyha dugod a nőd, 
nem kell aggódnod, csak az egód nőtt, 
ha gólt lősz, kösz, már a térdemen állok, 
mert az élvezetemben csak az érdemed látod”
4 – Megjelent a Szomjas oázis című antológiában Kilóra címmel.
5 – Pál első levele a Korinthusiakhoz. Ennek egyik legismertebb részlete, amire a szöveg is minden bizonnyal utal (Kor 13. 1-13). „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom”

Ludditák-szám elemzése a rapnyelven.

hajlandó-e kúrni? - /Zoltán 280/

Nem rég föladtam egy társkereső hirdetést, miszerint dugnák. Lehetett szavazni és kommentelni is, de érdemben nem akadt jelentkező, amit szóvá is tettem. Erre válaszul derült égből bölcsesség formájában írt levelet mélyen tisztelt olvasóm, Zoltán. Ez a levél az élet olyan mély struktúráit tárja fel előttünk, amit csak alig-alig tud megfigyelni átlagos halandó. Az írásban felszínre bukó tudás-tapasztalat szorzat konvergál a végtelenhez. Az ilyen szellemi termék megőrzése önzőség lenne, és hogy abba a hibába ne essek, most közzé is teszem.

Íme az Idiet első nyilvánosságra hozott olvasói levele, amiért Zoltánnak pokoli mély hála és még mélyebb főhajtás jár.

Mivel még nem írt senki, én írnák

Egyúttal tisztelettel megjegyezném, hogy dugnák is a bloggerral.

De gyakorlatilag bárkivel. Öreg vagyok. Régen azt gondoltam, hogy az évek múlásával a minőség iránti vágy átcsap mennyiségibe. Apám mindig a nagydarab, baltaarcú osztálytársnőimért lelkesedett, merthogy "jó kis csöcsi". Én mondjuk inkább a laposka Csetényi Annát kerülgettem volna, ha lett volna bátorságom, de nem volt, a Római strand bérelt öltözőjében elücsörgött két óra - félt a bármikor eleredő esőtől - lehetőségét is csak jóval később értettem meg, csak úgy, mint az okát.

Aztán ahogy korosodom, kezdem megérteni az akkori öregeket. Nem azért kezdenek a csúnyább nőkre hajtani, mert már nem tetszenek a szépek. Mert nem ez a kérdés.

A kérdés mindig ugyanaz, hajlandó-e kúrni?

Ehhez kell az évek bölcsessége.

A többi tiszta közgazadaság. Az embernek van egy dugási indexe, ami a sikerességi, alkati és kommunikációs képességeiből adódik össze. Ebben a sorrendben.

Na már most, a kereslet-kínálat híres keresztjei szerint, ennek a mutatónak a magasságától függően, sok rossz vagy kevés jó nőt lehet megfarkalni.

A vásárlói kosár meg a szerint áll össze általában, szintén az időnek és tapasztalatnak köszönhetően, hogy rossz nőkkel is jókat lehet dugni, (sőt!), akkor meg mi végre bajlódni az impozánsabb darabokkal.

Hozzáadott értékként az alacsonyabb szexindexű nők, ritkábban mondják azt, hogy fujj, meg ne oda.

Szóval amennyiben Ön vagy ismerőse hajlandó dugni, ne habozzon tüstént kapcsolatba lépni velem.

Találkozó a Moszkva téren az óra alatt, fél négykor, felismer majd, kockás zakóban leszek, félbehajtott népszabadsággal a belső zsebemben.

"Bárkivel bármit" jeligére a szerkesztőségbe.

Most lesz egy kis blogszünet, bár a bejegyzések mostani gyakorisága miatt ez alig fog feltűnni. Valószínűleg május végéig masszíroztatom magam a szabadság habjaival a mexikói Maya Riviérán, hogy vírussal küzdjek, és felfrissüljek. Aztán jövök vissza.

Kommentelni addig is lehet, és hagyok nektek idézetet nyelvvizsgákról, meg egy kis muzsikát.

Pá!

Lektorátusi nyelvvizsga:

Német:

– Ja oder nein?
– Da!

Angol:

– What is your name?
– Yes!

 

nák-olás:
„Az alanyi ragozás jelen idő egyes szám 1. személyében nincs illeszkedés: (én) fáznék, bocsátanék, húznék. A –nák toldalékos (én) fáznák stb. igen durva hiba!” /Nyelvművelő kéziszótár/

Elérkezett az ideje, hogy méltó választ adjak az on-line társkeresés kihívásaira. Mitagadás, az élmény iwiw-ihletettségű, ugyanis elindult a csajok és pasik alkalmazás, ahol lehet egymást pontozni, randira hívni, szóval a huncutkodás válogatott formái levezényelhetővé váltak néhány kattintással. Ez egyébként tök jó. Meg az on-line társkeresés is annyi hasznos keresési opciót kínál az embernek. Például lehet csillagjegy szerint keresni, ami hasznos, ha az ember fia nem akar bak lánnyal randizni, mikor a Hold árnyékában van Merkúr, mondjuk. Én csak ámulok azon, hogy mennyi kellemetlen helyzetet lehet ezen szűrők segítségével elkerülni.

De nem szeretnék elkalandozni. A lényeg most a társkeresés, egészen konkrétan a blogos társkeresés, ugyanis ez fog itt történni, bármily lassan is rajzolódjék ki a kép.

Mivel a blogon nincs adatlap, így ismertetőjegy gyanánt mindössze a megírt posztokat használhatjátok, kiváltképp ezt, mert ez a bejegyzés lesz – ha tetszik – a web2.0-ás társkereső hirdetésem is.

Paraméterek

A társkeresés ószövetségi kőtábláján az első pont valószínűleg az, hogy meg kell adni személyes adatokat, méghozzá nem is akárhogy, hanem átlátható, táblázatos formában, hogy kiderülhessenek olyan vonások, amik eleve kizáró tényezők, ha partnerválasztásról van szó.

Olyan ez, mint gyerekkoromban az autós kártya volt, csak ott lóerő, gyorsulás, végsebesség és súly alapján lehetett eldönteni, melyik verda a tuti, itt meg a munka, kor és hasonló információk formálják a „ki a fasza gyerek”-séget.

Nem: férfi
Orientation: straight
Kor: 7—35 év
Zodiac sign: Leo
Foglalkozása: be sem tanított munkás
Education: ?
Mentális státusz: diagnosztizálatlan

Szóval innen indul a licit, és már ez sem túl ígéretes. Élesszemű megfigyelő rögtön levonhatja a tanulságot, hogy aki csökkenti az elvárásokat, az nem is akar sikert. Pedig de, ennek a homályos hazudozásnak pusztán az a célja, hogy a bejegyzések alapján ítéltessek meg, ami nyilván lehetetlen azok részéről, akik ismernek, de itt ők vannak kevesebben.

Ez viszont felveti a kérdést, hogy akkor most a bloggerről, vagy a blogról mondtok-e véleményt. Nekem mindegy. Tekinthetjük ezt amolyan rendhagyó blog „szépségversenynek” is. Mert megtehettem volna, hogy a blogot leosztályozandó egytől ötszázig szavazhattok, mennyire tetszik, de az semmitmondó, így inkább összemosom magam a bloggal, mert az meg sokatmondó.

A hirdetés

A társkereső hirdetéseknek szerintem két archetípusa van, azon túl, hogy a szöveg lehet szar meg jó. Az egyiket azok produkálják, akik tartós kapcsolatra vágynak. Az ő hirdetéseikre az a jellemező, hogy rögtön leírják, mivel szoktak foglalkozni hobbi gyanánt. Ugye ezeknek a fele szánalmas hazugság abban az esetben, ha valaki legalább hat össze nem függő tevékenységet jelöl meg. Ezt pusztán azért teszi, hogy minél szélesebb hálót dobjon ki. Ezen kívül ezek a szövegek kicsit személyesek, aprócska vallomásokkal és kicsinyítő képzőkkel tarkítottak: „kicsit makacska vagyok” (értsd: „az van, amit én akarok!”)

A társkeresők másik csoportja meg nem tartós kapcsolatot keres, hanem dugni akar. Ezekben a hirdetésekben gyakran kerülnek elő paraméterek a nyitottság függvényében. Ugye a derékbőség/péniszméret már árulkodó, de sokkal viccesebbek ezek között a nem annyira nyílt hirdetések, ugyanis itt Kosztolányi Dezsőt megszégyenítő prózai elhallgatásokra lelhetünk. Ilyenre gondolok például: „szeretem a jó társaságot, a vidám a hangulatot, de a legjobb egy kalandos éjszaka…” ((pppafffff!)) Ja, és főleg ezekre jellemző, hogy úgy kerülik a többszörösen összetett mondatokat, mint Csernus doktor az együttérzést, valamint úgy vonzzák a szóismétlést, mint molylepkét a villanykörte.

Ezek alapján én is írok néhány „hirdetést”, mert ugye ki tudja, mi akad fönn.

A társkeresés célja: tartós kapcsolat

Sziasztok!
Régóta szeretnék találni egy szép és aranyos lányt! Egyébként mások szerint helyes vagyok és komoly a gondolkodásom; még főiskolára is járok. Egy kicsit higgadtabb a természetem, de igazán tudok pörögni is. (Ha valaki véletlenül negatívumot ír magáról, rögtön kompenzálja!). Szeretném megosztani bánatomat és örömömet. Járok lovagolni, kiállításra, teniszezni, biciklizni, úszni, hegyet mászni, ejtőernyőzni… (Hazugság!!!)… tehát nem jellemző rám az unatkozás. Kicsit magamnak valócska vagyok (kicsinyítő képző!), de szeretem az életet, a nevetést, a vidámságot és a hűsítő nyári záport. (Figyelem! Banalitásokba történő átcsapás!) Persze így két mondatban nem ismerhetsz meg, de ha teccem, írj!

A társkeresés célja: egyéb…

Szeretek ismerkedni csajokkal és focizni és még ki tudja mit (elhallgatás no.1.). Barna a hajam és a szemem is. Jó fejnek tartom magam, meg mások is ezt mondják. Minden programra nyitott vagyok. Jöhet bármi. Mindenben benne vagyok, csak ne legyen unalmas és szürke se legyen. Szóval bármi lehet. (Ugye szóismétlés és egyszerű mondatok!)
Van kedvenc idézetem, méghozzá Sean Paul Temperature című számából: „…and girl I… Wanna be the Papa… You can be the Mom … oh-oh!” (Ez itt a sokatmondó, mesteri elhallgatás no.2., egyébként.)

A társkeresés célja: Idiet

Szeretek fojtogatni. Szerintem az a legjobb dolog a világon.
Igazán nyitott vagyok minden újra, így nagy valószínűséggel egyetlen dolog fog benned zavarni: a véleményed. Kapcsolatunk akár tartós is lehet, ha azt vissza tudod tartani. Fontosnak tartom az őszinteséget, de csak azért, mert rosszul érzed magad velem, még nem kell pofákat vágni. Nagyon közvetlen és barátkozós vagyok, de ha lehet a te barátaidat hagyjuk ki, oké?! Tisztában vagyok vele, hogy egy kapcsolat összecsiszolódással és kompromisszumok sorozatával jár, de fingania csak kell az embernek, nem?!

Teccem?

Az énblog nyilván akkor érte el célját, ha dugnál az énbloggerrel, ugyanis ez annak a jelképe, hogy az egyéniség határai megtörtek, mondhatnánk: az egó kerítésére betolakodó mászott.

Személyesen itt jelentkezhetsz (idiet.blog.hu@indamail.hu), hozzászólhatsz a kommentekben, ha nem zavar, hogy más is látja a közeledésed, illetve kérlek, alant szavazz, dugnál-e!

Szavazás!